Olyan sokféle fogamzásgátlási lehetőség áll rendelkezésre, és ugyanakkor oly sok ellentmondásos információ arról, hogy mi a biztonságos, hogy a választás megterhelő lehet. Ráadásul, ha ezt olvasod most, akkor jó eséllyel olyan valaki vagy, aki a lehető legtermészetesebb – és a csodálatos tested számára legbiztonságosabb – módon szeretné a dolgokat megoldani.
Hogyan választhatod ki tehát a legbiztonságosabb, leghatékonyabb fogamzásgátló módszert? Milyen kockázatokkal kell tisztában lenned, valamint milyen előnyökkel és hátrányokkal kell számolnod? Ez a döntés bizony nagyon egyéni, és az életünk során is változhat. Ezt fogjuk ebben a cikkben részletesen megnézni.
Te hogyan védekezel?
Nem sokat beszélünk róla. Hogy miért, azt hosszan lehetne fejtegetni, de végső soron azt mondhatjuk, hogy ebben a témában is minden egy mázsányi tabu terhe alatt rostokol – nagyrészt ok nélkül.
Természetesen, ahogyan az bármilyen fogamzásgátló módszerrel lenni szokott – spiráltól a tablettáig, cikluskövetéstől a megszakításos védekezésig – mindenkinek van ismerőse és szomszédja, aki éppen úgy esett teherbe, ahogyan ő védekezik. A félelmünk a termékenységtől pervazív, mindent – de a szexualitásunkat abszolút – átható problémánkká vált. Mióta egyáltalán nem „mindegy”, hányszor esünk teherbe (persze korábban sem volt az, de mióta nem a gyermekvállalás az egyetlen női princípium, azóta pláne), az életünk egy részét mindenestől átszövi a félelem a nem kívánt terhességtől. Ez alól a félelem alól felszabadítani magunkat, és a minket követő generációkat hatalmas és sürgető küldetés. És ennek is egyetlen útja van: beszélnünk kell róla. Normalizálni kell a beszélgetést a fogamzásgátlás kérdéseiről.
Csodálatos lenne, ha minden fogamzásgátlással kapcsolatban meghozott döntést
- mindenre kiterjedő tájékoztatás előzne meg a kockázatokról és az előnyökről
- egyéni felelősségvállalás, sok szempontú mérlegelés termékeként hozhatnánk meg
- és nem öveznék őrületes tabuk a gyógyszeres úttól eltérő lehetőségeket (Amely tabuk egyébként abban gyökereznek, hogy csak a radikális megoldások működnek, kvázi ezek a felelős védekezés kizárólagos eszközei. Pedig tudjuk, hogy tökéletes használat mellett sem ad 100% védelmet egyetlen eszköz vagy gyógyszer sem, a tipikus használattól való eltérés pedig a gyógyszerbe helyezett vak bizalom miatt rendkívül gyakori – azaz a felhasználó nők többsége nem a dobozon feltüntetett fokú védelmet kapja általuk.)
Hogyan válassz fogamzásgátló módszert az aktuális szükségleteid alapján?
Amikor a számodra legmegfelelőbb fogamzásgátlási forma kiválasztásáról van szó, általában nincs egyetlen helyes válasz, és nem is létezik egyetlen, egész életre szóló legmegfelelőbb, minden életszakaszban tökéletes, kompromisszummentes megoldás. Elég sok tényezőt kell figyelembe venni, többek között:
- hatékonyság
- biztonság
- kényelem
- költség
- az Te személyes kockázati tényezőid
- milyen fogamzásgátlási igényeid, céljaid és preferenciáid vannak az életednek ezen szakaszában
Ebben a cikkben nem sorakoztatjuk fel a világ összes fogamzásgátló módszerét, azt már megtette helyettünk Janka ebben a videóban, de megpróbálkozunk a leggyakoribb módszereken végigmenni és azok előnyeit és hátrányait felsorolni. És mivel ez egy igen széles körben használt módszer, és az interneten sok zavaros információ található róla, megosztjuk a hormonális fogamzásgátló tablettával kapcsolatos szükséges tudnivalókat is, hogy végül Te is kiválaszthasd a Te igényeidnek és preferenciáidnak legmegfelelőbb fogamzásgátlási formát.
A leggyakoribb fogamzásgátlási módszerek
A hatékonyság, az egyszerűség, a költség, a biztonság és a tény alapján, hogy a legtöbb nő, aki erre a weboldalra téved, és minket olvas, inkább elkerülné a tablettát, hacsak nem hormonális okokból (és nem kizárólag fogamzásgátlás céljából) van rá szükség, a módszerek, amiket előre vettünk az óvszer, pesszárium/méhszájsapka, a termékenységtudat / cikluskövetés és a spirál.
1. Óvszer, pesszárium, méhszájsapka
Óvszer
Ha olyan nem hormonális lehetőséget keresel, amely helyes használat esetén rendkívül hatékony, és lehetővé teszi, hogy a hónap bármely szakában bátran szexelhess anélkül, hogy bármilyen egyéb módszert kellene még használnod, az óvszer tökéletes választás lehet számodra. Sokak számára több okból is az egyik legjobb fogamzásgátlási lehetőség.
Íme az előnyök:
- Helyes használat esetén az óvszer akár 98 százalékos hatékonysággal megakadályozza a terhességet. A Planned Parenthood megjegyzi azonban, hogy a tényleges hatékonysági arány közelebb lehet a 85 százalékhoz, ha figyelembe vesszük az óvszer meghibásodásának okait, például a szakadást, a lecsúszást, a helytelen használatot és a lejárati időn túli használatot.
- A fizikai védelem nemcsak fogamzásgátlóként működik, hanem csökkenti a szexuális úton terjedő fertőzések (STI) és a HIV vírus fertőzés kockázatát is. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy nem olyan hatékonyak más nemi betegségek, pl. a herpesz és szifilisz, valamint a humán papillomavírus (HPV) átvitelének megelőzésében, mivel ezek fő átviteli formája a fertőzött bőrrel vagy nyálkahártya-területekkel való érintkezés. E kockázatok miatt hihetetlenül fontos, hogy rendszeresen vizsgáltasd meg magad, járj szűrésre és lehetőség szerint tartsd észben a partnereidet is.
- Az óvszer megfizethető, egyszerűen használható, és nagyon könnyen hozzáférhető. Csak ügyelj arra, hogy a megfelelő óvszer méretet használd és helyesen alkalmazd, hogy a lehető leghatékonyabb legyen.
Az óvszer hátrányai
Bár az óvszer a fogamzásgátlás alacsony kockázatú, könnyen használható formája, van néhány dolog, amit érdemes tudnod:
- Vannak, akik nem szeretik az óvszert viselni, vagy nem élvezik vele a közösülést, ezért meg kell győződnöd arról, hogy Te és partnered egy oldalon álltok, amikor ezt a fajta fogamzásgátlót választod.
- Fel kell készülnöd arra, hogy kéznél legyen, és minden egyes közösülés alkalmával használni kell a terhesség elkerülése érdekében, különösen akkor, ha az óvszer az egyetlen fogamzásgátló módszer, amit használsz.
- Egyes óvszerek nem teljesen hüvely-barátok: Amikor csak lehet, használj olyan óvszert és síkosítókat, amelyek hüvely pH-barátok és a lehető legtermészetesebbek. Szerencsére vannak fair trade latex és nem toxikus opciók, amik támogatják az egészséges hüvelyflórát. Az ilyen természetes alternatívák segíthetnek megelőzni a szárazságot, az irritációt, a baktériumok szaporodását és az candida fertőzéseket.
Pesszárium, méhszájsapka
Hatékonysága megegyezik az óvszerével, sőt spermiciddel együtt alkalmazva jobb is a Pearl-indexe, mint a gumié. Nincs mellékhatása és az óvszerrel szemben megmarad a természetesség érzése is szex közben. Ezen kívül a másik előnye az óvszerrel szemben, hogy nem kell azon aggódni, hogy esetleg kiszakadhat. Orvosi szilikonból készül, így nem allergizál. Költséghatékonyabb is, mint az óvszer, mert 1-2 évig használható egy darab. Hátránya lehet, hogy azért gyakorlat kell a felhelyezéshez, illetve, hogy érdemes az aktus előtt kb. 20 perccel feltenni, tehát egy kicsit előre kell gondolkozni. Viszont ismételt együttléteket is lehetővé tesz, 24-48 órán keresztül fent maradhat, tehát a pesszárium/méhszájsapka használata mellett is bőven van lehetőség a spontaneitásra. Többféle lehetőségből választhatsz már itthon is a hormonmentes webshopjában!
2. Termékenységtudat / cikluskövetéses módszerek
A női ciklusunk során zajló belső hormonális változások jellemző testi jelekkel járnak együtt – a testünk által küldött jeleket pedig megfigyelhetjük, értékelhetjük, és ezzel nyomon tudjuk követni, mi történik éppen a ciklusunkban.
Ez egyáltalán nem egyenlő a számoláson alapuló naptármódszerrel.
A cikluskövetés egy olyan, orvosok által kidolgozott módszer, amely komoly tudományos háttérrel és több évtizedes múlttal rendelkezik. Segítségével fontos és valós információkat kaphatunk a hormonális egészségünkről is.
A módszer használatával a ciklusunk termékeny és terméketlen napjai is megállapíthatóak. Ha a várandósság elkerülésére használjuk, a cikluskövetés módszere a fogamzásgátló tablettáéhoz hasonló megbízhatóságot mutat – viszont hormonális beavatkozás nélkül, természetes és organikus módon. De fontos itt megemlíteni, hogy hatékonyságát a másik oldalon is bizonyította, tehát azokban az esetekben, amikor valaki babát szeretne!
Nem utolsó sorban pedig: a cikluskövetés szabálytalan ciklus esetén is működik! A testi jelek megfigyelésével ugyanis pontosan látod, mi történik éppen a ciklusodban, akár szabályos, akár szabálytalan.
A cikluskövetésben azonban az a legcsodálatosabb, hogy jóval több, mint a tudás arról, mikor vagy éppen termékeny. Egyfajta erőt kapsz a kezedbe: a kiszámíthatatlan női működések mítoszát magad mögött hagyva elképesztő felfedezéseket tehetsz a testeddel kapcsolatban. A másik oldalon nemcsak az egészségesebb ciklusok, vagy a hormonproblémákkal kapcsolatos korai felismerések és informált, tudatos beavatkozások várnak. A kiegyensúlyozottabb szexuális élet, a magabiztosság, a testtudatosság egy egészen új dimenziója nyílik meg számodra. Soha, senki nem hiteti már el veled, hogy ki vagy szolgáltatva a ciklusodnak, hogy az sebezhetővé tesz és egyszerűbb az életed, ha kiiktatod belőle a hormonokat ( erre amúgy sincs lehetőséged komoly veszteségek nélkül). Elkezdhetsz együtt élni a nőiségeddel: szövetségben, úgy, ahogyan eddig sosem.
A ciklusod megértése és nyomon követése – óvszer használattal vagy méhszájsapkával/pesszáriummal kiegészítve, ha szexuálisan aktív vagy a termékeny időszakokban is, és a nemi úton terjedő fertőzések elleni védelem érdekében – mindkettőtök számára előnyös lehet. Hihetetlenül jó rálátást nyújt a tested működésére, miközben lehetővé teszi, hogy elkerüld a hormonális vagy invazívabb fogamzásgátlási formákat.
A cikluskövetéses módszerek hátrányai
Bár biztonságos és nagyon hatékony módszer, azért a fairplay érdekében itt is felsoroljuk az esetleges hátrányokat:
- Több hónapba telhet, mire megtanulod pontosan megismerni a ciklusodat, így a fogamzásgátlásnak ez a természetes formája több időt igényel eleinte, a tanulási periódusban legalábbis, más módszerekhez képest. Az eredmény azonban megéri az időt és a ráfordított energiát.
- Míg a cikluskövetéses módszerek akár 99 százalékos hatékonyságúak is lehetnek, ha valaki megfelelően csinálja, de ehhez az kell, hogy mindig pontosan kövesd a ciklusod és jegyezd fel, tehát ez minden napi elfoglaltságot jelent (megjegyzem ugyanúgy, mint bármely más módszernél, ha rendesen használod működik, ha nem akkor nem működik!)
- Ez a módszer nagyszerű, kivéve, ha leginkább akkor akarunk szexelni, amikor termékenyek vagyunk – ezért nem szabad elfelejteni, hogy a termékenységi ablak alatt más módszert (pl. óvszert, méhszájsapkát) is kell használni, ha nem az önmegtartóztatást választod. Ez azt jelenti, hogy meg kell értened az óvszerhasználat előnyeit – és hátrányait -, különösen azt, hogy ne felejtsd el akkor kéznél tartani, amikor a legnagyobb szükséged van rá! Itt megjegyezném, hogy vannak olyan módszerek, amik nem javasolják a termékeny ablakban a behatolásos szexet (mivel az izgalmi váladék, vagy a barrier módszerekkel együtt használt spermicid, vagy maga az óvszer megzavarhatja a nyák megfigyelését) – tehát abban az időszakban, amikor termékeny vagy, vagy önmegtartóztatsz, vagy alternatív megoldást keresel az intim együttlétre. De vannak olyan módszerek is, ahol a termékeny ablakban is szexelhetsz, csak ilyenkor kiegészítő, barrier módszereket kell természetesen használnod.
Megmondhatja-e egy app, hogy mikor vagy termékeny?
Az elmúlt években rengeteg olyan alkalmazás került piacra, amely segít a cikluskövetésben. Ezek az appok nagyon változatos minőségűek. Némelyek minden adatot képesek kezelni, amelyet a tested megfigyelésével szerezhetsz: menstruáció minőségét, testhőt, méhnyaknyák minőségét, méhszáj állapotát például. Másokban ezek mellet is rengeteg egyéni szempontot adhatsz a követendő tünetek listájához, megint mások egészen minimális infót képesek csak tárolni, például a vérzésed dátumát.
Egy szinte mindegyikben közös: a menstruációd időpontjából megsaccolják az ovuláció várható időpontját.
Óva intelek azonban attól, hogy pusztán erre az egy adatra támaszkodj a termékenységi ablakod meghatározásában! Hogy miért?
A menstruáció dátumának vagy a ciklus hosszának a monitorozása semmit nem árul el arról sem, hogy ovulálsz-e egyáltalán, arról pedig pláne nem, hogy mikor. A női ciklusban a follikuláris és a luteális szakasz hossza nagyon változó, azaz hiába van 28 napos óramű pontos ciklusod, ez távolról sem jelenti azt, hogy a 14. napon következett be a peteérésed.
Az appok nagyon hasznos segítséget nyújthatnak neked abban az esetben, ha megismerkedtél a cikluskövetés módszereivel, kiválasztottad közülük a neked leginkább megfelelőt, és következetesen alkalmazni kezdted a módszert a tüneteid megfigyelésére. Kiváló felületet adnak arra, hogy a megfigyelt adatokat rögzítsd, és könnyen értelmezhetővé teszik ezeket. De mindezek nélkül alkalmatlanok arra, hogy megjósolják, mikor áll fenn nálad a teherbeesés lehetősége.
Egy 2020-as tanulmány megállapította, hogy a legtöbb cikluskövető alkalmazás „alacsony minőségű, és a felhasználóknak óvakodniuk kell attól, hogy a terhesség elkerülése vagy a fogamzás esélyének maximalizálása érdekében az előrejelzéseikre hagyatkozzanak”. Továbbá a Columbia Egyetem kutatói által 2016-ban készített tanulmány szerint 108 cikluskövető alkalmazásból csak 20 tartalmazott pontos információkat.
Egy alkalmazás sem akadályozza meg a terhességet; csak egy általános algoritmus alapján nyújt betekintést abba, hogy mikor lehetsz a termékeny időszakban. Tehát önmagában nem alkalmas egyik applikáció sem fogamzásgátlásra, maximum a cikluskövetéses módszerek során nyert adatok gyűjtésére!
Aggasztó még az is, hogy az ilyen jellegű alkalmazások világában is megy az adatgyűjtés, és értékesítés. A népszerű cikluskövető alkalmazás, a Flo például a felhasználók beleegyezése nélkül adott át privát információkat a Google-nek és a Facebooknak, például arról, hogy mikor volt a nőknek menstruációjuk, vagy mikor akartak teherbe esni. Mielőtt elkezdesz egyet használni, győződj meg róla, hogy az alkalmazás garantálja, hogy személyes adataidat nem osztják meg az engedélyed nélkül.
3. A spirál
A méhűri spirál, más néven hurok egy méhen belüli fogamzásgátló eszköz. Az IUCD az angol “Intrauterin Contraceptive Device” elnevezésnek a rövidítése. Hatását azáltal fejti ki, hogy akadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását.
A korszerű spirálok biztonsága nagyon jó, és szoptatás ideje alatt is alkalmazható. A hagyományos méhen belüli eszközök hatásfoka 95-98 %, ez az alkalmazott típustól függ. Hátrányuk, hogy szinte mindig megnövelik a vérzés mennyiségét és idejét, nem kellően ellenőrzött esetekben akár súlyos felszálló gyulladásokat is okozhatnak, illetve a gyulladások tovább terjedésében is szerepet játszanak. Ezáltal növelhetik a méhen kívüli terhesség lehetőségét és előfordulását.
Az IUD több formában létezik:
- Réz spirál: Ha úgy döntesz, hogy spirált választasz a fogamzásgátláshoz, ez a módszer is elérhető hormonmentes formában. Biztonságos és hatékony a terhesség megelőzésében, és nem kell plusz hormonokat bevinni a szervezetbe. A réz spirál akkor is kényelmes megoldás, ha a terhesség egy ideig nem szerepel a radaron. A behelyezését követően akár 12 évig is működhet.
Csak a már szült nőknek javasolt! Előnye, hogy olcsók. Gyorsan és könnyen felhelyezhetőek, eltávolíthatóak, bár felhelyezésekor az esetleges fertőzések, gyulladások kialakulásának, valamint a perforáció (a méh átfúródása) veszélyével számolni kell, ezért csak megfelelően kivizsgált nőknél és menzesz alatt javasolt a felhelyezés. Rendszeres, negyedévenkénti ellenőrzés szükséges, így biztosítható az alacsony számú szövődmény lehetősége.
- Rézgyöngy: A spirál mellett elérhető már itthon is a rézgyöngy méhen belüli eszköz, ami szintén teljesen hormonmentes, hatása a rézből származik, amelyet lokálisan, a méhben fejt ki. Akár 5 éven át képes kifejteni fogamzásgátló hatását. Innovatív, könnyen felhelyezhető és aggodalommentes védelmet biztosít a teherbeesés ellen. Több mint 99%-os hatékonysággal bír. Pearl-Indexe 0,2. Akár esemény után is megbízhatóan alkalmazható! Nincs hatással az ovulációra, a ciklusra és a libidóra sem. Hajlékony, méh-barát formája révén a többi spirálnál kényelmesebb viselést biztosít és nagy mértékben csökkenti a komplikációk esélyét. A hagyományos méhen belüli eszközök méretének mindössze egy harmadát, felét teszi ki, így akár teljesen fájdalommentesen felhelyezhető.
- Hormontartalmú spirál: Egy műanyag, “T” alakú eszköz, amely egy kis rekeszből folyamatosan hormont (Levonorgestrel) bocsát ki. Ezáltal egyesíti a hagyományos hurok és a fogamzásgátló tabletta előnyeit, miközben – a korszerű tablettákhoz képest is – csak minimális mennyiségű hormont bocsát ki. Mivel itt nem a véráramon keresztül ér célba a hormon, a vér hormonszintje alacsony marad, így a hormonális jellegű mellékhatások – mellfeszülés, fejfájás, bőrproblémák – ritkán fordulnak elő, enyhék és általában átmenetiek. Az egyenletes felszívódást itt sem sikerült minden esetben biztosítani, ezért rendkívül sok a vérzéses mellékhatás ennél az eszköznél is.
Hatásmechanizmusa:
- megakadályozza a méhnyálkahártya (endometrium) felépülését és megvastagodását, ezért akadályozza a beágyazódást
- méhnyakban termelődő nyákot vastagabbá teszi, így a spermium nem képes behatolni a méhbe, hogy megtermékenyítse a petesejtet
- gátolja a spermium mozgásképességét a méhben és a petevezetékben
Míg 2018-ban az amerikai nők mindössze 6,1 százaléka használt spirált, Európában és Ázsiában ez a legnépszerűbb fogamzásgátló típus. A fogamzásgátlás leghatékonyabb formájának tartják (az önmegtartóztatást és a sterilizációt leszámítva), 99 százalékos sikerességi arányukkal.
Az spirálok másik nagy előnye, hogy ha úgy döntesz, hogy teherbe szeretnél esni, nincs szükség várakozási időre. Miután eltávolították az IUD-t, azonnal el lehet kezdeni próbálkozni; a termékenység késleltetett visszatérése nem jellemző mellékhatása az IUD használatának.
Az IUD hátrányai
Az IUD nem biztos, hogy mindenki számára megfelelő választás. Íme néhány hátránya:
- Az IUD behelyezésének folyamata kényelmetlen vagy akár fájdalmas is lehet. Az intenzív görcsök – különösen azoknál, akik még nem szültek korábban – meglehetősen gyakoriak.
- A pecsételés és rendszertelen menstruáció gyakori az IUD használatával, bár ez általában hat hónapon belül elmúlik.
- A réz spirál a behelyezést követő első évben általában erősebb vérzést és fájdalmakat okoz. Ha Te azon nők közé tartozol, akik erős menstruációval küzdenek – olyannyira, hogy ez minden hónapban kihat az életminőségedre -, akkor nem a réz spirál lesz a megfelelő számodra.
- Vannak, akik a hormon tartalmú spirál mellett újonnan fellépő depressziót tapasztalnak.
- Ha testsúlyod ingadozásra hajlamos, vagy ha egy bizonyos ponton jelentős súlycsökkenést vagy súlygyarapodást tapasztalsz, akkor a spirált újra be kell helyezni, hogy az továbbra is hatékony maradjon.
- Az IUD nem alkalmas aktív kismedencei gyulladásos betegségben vagy méh rendellenességben szenvedők számára. Ezenkívül a hormonos IUD nem alkalmas azok számára, akiknek a kórtörténetében májzsugor, véralvadási zavarok és/vagy emlőtumor szerepel.
Ráadásul vannak bizonyos kockázatai is a spirálnak, többek között:
- a méh perforációja a behelyezés során
- a spirál kilökődése
- gyulladás kialakulása
- a méhen kívüli terhesség megnövekedett kockázata, ha a méhen belüli spirál használata mellett következik be terhesség.
Spirálok, réz-toxicitás és autoimmun betegség
Egyes nők az interneten található anekdotikus történetek alapján aggódnak a rézmérgezés és az autoimmun betegségek kialakulásának lehetséges kockázata miatt. Bár úgy gondolom, hogy még mindig nem tisztázott, hogy van-e összefüggés, a lényeg az, hogy jelenleg nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy bármelyik esetben is erős összefüggés állna fenn. Egy 2014-es tanulmány azonban azt találta, hogy a reumatoid artritisz szempontjából már amúgy is fokozott kockázatnak kitett nők, akik spirált használnak, olyan antitesteket termelhetnek, amelyek tovább növelik ezt a kockázatot, míg egy másik tanulmány egyáltalán nem talált megnövekedett kockázatot a spirál használatára a szisztémás lupus erythematosusban (SLE) szenvedő nőknél.
Bár az aggodalmak mindig jogosak, amikor egy orvostechnikai eszköz használatát fontolgatjuk, és a történelem óvatosságra int, a jelenlegi konszenzus szerint a spirál és az autoimmun betegségek közötti kapcsolat általában gyenge, és a réz toxicitásának kockázata elhanyagolható. Azonban nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb eszköz, ha:
- már van autoimmun betegséged
- a családban már előfordult ilyen betegség
- a réz IUD nemkívánatos mellékhatásait tapasztalod. Ehelyett inkább a hormon tartalmú IUD-t vagy inkább a fogamzásgátlás egyéb formáját érdemes választani
A tabu módszer
És akkor jöjjenek a kiegészítések! Először is beszéljünk az egyik leggyakrabban használt módszerről, amit gyakran és sokan használnak, és legtöbbször nem javasolnak, megbízhatatlannak tartanak. Ettől függetlenül érdemes erről a módszerről is szót ejtenünk.
Megszakításos közösülés
Korábban a megszakításos módszerről tettünk fel nektek kérdéseket az instagram storyban, és elképesztő mennyiségű válasz érkezett, óriási érdeklődés övezte a témát. Nem csoda: emberek tömegei használják ugyanis a nem kívánt terhességgel szembeni védekezés egyik leginkább alulértékelt és alulkommunikált útját.
Lássuk a tényeket!
Mit tudunk a módszerről?
- Azt, hogy tipikus használat mellett valahol 78-90% körüli hatékonysággal véd a terhességtől, tökéletes használat mellett pedig ez az arány akár 96%.
- A fenti adatokat torzíthatja, hogy nagyon kevesen merik bevallani, hogy így védekeznek, félve a felelőtlenség stigmájától. Ezért nagyon fontos, hogy a módszert övező tabukat felszámoljuk, hiszen kötelességünk lenne jó minőségű információkkal ellátni azokat, akik ebbe a módszerbe helyezik a bizalmukat.
- Emellett egyszerű, kényelmes, és nincsenek mellékhatásai.
Milyen ellenvetések szoktak megjelenni vele kapcsolatban?
- Tudatosságot igényel a férfi részéről a helyes alkalmazás – ez azonban sok más, egyébként közkedvelt módszerre igaz. A rosszul felhelyezett óvszer ugyanis elszakadhat, a késve bevett tabletta hatástalan lehet.
- Az előváladékban is lehetnek élő spermiumok, így az ejakuláció előtt is létrejöhet a terhesség. Erről egyelőre nincsenek jó minőségű adatok, a kutatások ellentmondásosak: vannak férfiak, akinek az esetében ez igaz lehet, míg mások előváladékában nem találnak élő spermiumokat – mindenesetre ez egy bizonytalansági tényező!
- A megszakításos közösülés nem véd a nemi úton terjedő betegségektől, és igényel sok gyakorlást és tudatosságot
Akkor most érdemes vagy sem?
Ez attól függ milyen kapcsolatban élsz, milyen a viszonyod a pároddal, és ő mennyire gyakorlott ebben. Ahogyan az elején is írtuk életszakaszonként eltérő lehet, hogy mi a számodra kényelmes és megfelelő választás. Tartós kapcsolatban, ahol a pár már hosszú ideje él szexuális életet, a férfi gyakorlott ebben, és tisztában van a pár azzal, hogy itt sokkal nagyobb a kockázat, a hibalehetőség, és ez belefér az életükbe, akkor ez egy megfelelő módszer lehet. Bár nem hiszem, hogy nőgyógyásztól ilyen ajánlást fogsz kapni, és lássuk be ez érthető is. Azt gondolom, ha ezt így elmondja, az előnyök és hátrányok felsorolása megtörténik, akkor utána mindenki maga döntheti el, hogy mi az, ami megfelelő számára és a partnerének is.
Amire érdemes figyelni:
- Szex előtt a párod pisiljen
- Ejakuláció előtt húzza ki időben!
- Idő míg ezt megtanulja – addig ez biztosan nem biztonságos módszer
- Hüvelybemenet környékét messziről kerülje el!
- Ejakuláció után kéz és pénisz mosás, mielőtt bármilyen új akcióba lendültök!
- Érdemes kombinálni más barrier módszerekkel – pl. méhszájsapka, pesszárium – van, aki a dupla biztonságra játszik…:)
- Kezdő játékosoknak semmiképpen nem ajánlott!
- Tartós párkapcsolatban élők annak tudatában használják, hogy ennél a módszernél nagy a hibalehetőség
Tehát ez nem a kezdő pároknak, egyéjszakás kalandosoknak való módszer az biztos! De vannak, akik esküsznek rá, és évtizedeken keresztül használják, leggyakrabban valamilyen egyéb módszer mellett – cikluskövetés, barrier módszerek.
Mi a helyzet a fogamzásgátló tablettával?
A fogamzásgátló tabletta női hormonokat tartalmaz, és ennek köszönhetően egyrészt meggátolja a tüszőrepedést, továbbá megakadályozza, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódjon a méhbe, és a méhnyakat áthatolhatatlanná teszi a spermiumok számára.
Az egyik legnépszerűbb, leghatékonyabb és legkényelmesebb fogamzásgátlási forma. „Tökéletes használat” esetén 99 százalékos, tipikus használat esetén pedig 93 százalékos hatékonyságot biztosít. Ráadásul ma már nagyon olcsón hozzájuthatunk a fogamzásgátló tablettákhoz.
Rengeteg féle tabletta kapható azért, hogy mindenféle hormonális alkatú és kórelőzményű nő számára egyedi lehetőséget tudjanak biztosítani a biztonságos és mellékhatásmentes szedésre.
Bár alkalmanként lehet szükség erre a fogamzásgátlási formára, a lehetséges kockázatait érdemes ismerni ennek a módszernek is:
- A fogamzásgátló tabletta bizonyítottan növeli a depresszió kockázatát – még akkor is, ha a kórtörténetében nem szerepel depresszió vagy mentális egészségügyi probléma.
- A tablettával összefüggésbe hozható számos, az általános egészség és az egészséges hangulat szempontjából fontos tápanyag kiürülése.
- A tabletta súlygyarapodáshoz és inzulinrezisztenciához vezethet, ami a cukorbetegség kialakulásának általános, egész életen át tartó kockázatának növekedésével jár.
- Nagyobb a trombózishajlam. A mélyvénás trombózis 2x, a felületes 4x gyakoribb a fogamzásgátló tabletták hatására. Ezért a tabletta elkezdése előtt APC rezisztencia vizsgálat (Leiden-mutáció vizsgálat) mindenképpen ajánlott.
- A tabletta megzavarhatja a bél mikrobiomot, ami aztán számos további nem kívánt mellékhatáshoz vezethet, beleértve az emésztési problémákat, a pattanásokat és a gyulladás különböző megnyilvánulásait.
- Bár a tabletta segíthet a pattanásos bőr esetében, a pattanások gyakran visszatérnek, amint abbahagyod a szedését. A PCOS-ben szenvedő nőknél a tabletta egyes formái ronthatják a pattanásokat (míg más formák segíthetnek). Az aknés bőr kezeléséről inkább olvasd el a Főszerepben az akné és az Akné a fogamzásgátló tabletta abbahagyása után című cikkünket. És ha még többet szeretnél tudni, akkor nézd meg az Útmutató a ragyogó bőrhöz – az akné kezelése belülről című e-book-unkat.
- Összefüggésbe hozható bizonyos ráktípusok, köztük a mellrák és a méhnyakrák (amiben valószínűleg indirekt hatások is szerepelnek, mint pl. a gyakoribb hüvelyi folyás és gyulladás, szabadabb szexuális élet (több partner – HPV fertőzés)) kialakulásának nagyobb kockázatával. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vastagbél- és petefészekrákkal szembeni védőhatással is összefüggésbe hozhatók.
- Hat hónaptól két évig is eltarthat, amíg a tabletta abbahagyása után ismét rendszeres menstruációs ciklusok jelentkeznek.
- A tabletta késleltetheti a termékenységet, ami nehézségeket okozhat, ha a terhesség szerepel a rövid- vagy középtávú családtervezésben.
- Ezek a kockázatok attól függően változnak, hogy a felírt tabletta ösztrogént vagy csak progesztint tartalmaz-e, valamint egyéni tényezőktől függően. Például az alvadási zavar, az aurás migrén, a dohányzás vagy a 35 év feletti életkor kizárhatja a tabletta különböző formáinak biztonságos használatát. A hormonális fogamzásgátlás egyéb típusai, beleértve a beültethető eszközöket, injekciókat, és a behelyezhető lehetőségeket, mint például a NuvaRing, hasonló kockázatokkal járnak, mint a tabletta.
Kiknek nem ajánlott biztosan a fogamzásgátló tabletta szedése?
- az idősebb korosztálynak
- vérképzőszervi betegeknek, trombózis után, rosszindulatú emlő vagy méhnyálkahártya daganatos betegeknek abszolút ellenjavallt
- dohányosoknak, szívbetegeknek, szívinfarktuson átesetteknek, erősen visszeres nőknek
- alkoholizmus esetén, Leiden-mutációban szenvedőknek, májbetegeknek
- a beállított és kezelt magas vérnyomás- és cukorbetegség nem jelent abszolút kontraindikációt, de lehetőleg kerülendő a tabletta szedése
Nagyon fontos, hogy tájékozódj az általános kockázatokról és a rád vonatkozó, a saját kórtörténeted alapján esetlegesen felmerülő konkrét kockázatokról, valamint a mellékhatások jeleiről és tüneteiről, amelyekre érdemes odafigyelni. Ha többet szeretnél tudni a fogamzásgátló tablettákról ajánlom Dr Hamvas Ferenc cikkét.
Melyik fogamzásgátló módszer a legjobb számomra?
A nap végén a számodra legjobb fogamzásgátlási forma kiválasztása személyes döntés, amely az itt tárgyalt számos különböző tényezőt magában foglalja. Az is előfordulhat, hogy ami most a legjobb számodra, az hat hónap vagy akár hat év múlva már más lesz.
Ha a legjobb fogamzásgátlási formát keresed, amely nem invazív és hormonmentes, általában az óvszer/pesszárium/méhszájsapka és a cikluskövetés kombinációját javaslom. Akik nem tudják magukat elközelezni valamelyik cikluskövetéses módszer mellett, azoknak pedig ajánlott a spirál / rézgyöngy.
A legfontosabb, hogy mindig a saját élethelyezetednek megfelelő döntéseket tudd meghozni a fogamzásgátlás kérdéseiben is. Stigmák helyett beszélgetésekre, tippek és előítéletek helyett pedig adatokra van szükség ahhoz, hogy megtaláld a neked legmegfelelőbb módszert, természetesen a pároddal egyetértésben. Csak arra kell ügyelni, hogy bármit is választasz, a legjobb és legbiztonságosabb eredmény érdekében az utasításoknak megfelelően használd!