fbpx

A hüvely élővilága: hogyan tartsd fenn az egészséges egyensúlyt?

Ahogyan a bőrödnek vagy a beleidnek, úgy a hüvelyednek is megvan a maga különleges, sajátos flórája, ökoszisztémája. Érdemes ebből a perspektívából tekinteni erre a területre: ahogyan az ökológusok is a környezet különböző organizmusainak egymásra hatásával foglalkoznak, úgy nekünk is érdemes megvizsgálnunk a testünk egészségének hatását a hüvelyflórára. Te és a flórád ugyanis egy ökoszisztémát alkottok, amelyre a belső működéseken kívül a külvilág is erős befolyással bír. 

Engedd meg, hogy egy percre még elmerengjek egy számomra nagyon fontos mellékszálon. Nem igazán szeretem azt a szót, hogy hüvely. Nem azért, mert kényelmetlen kimondanom, rengeteget használom. Egyszerűen a képet nem szeretem, amit megidéz. Arra az egyetlen célra szűkíti, aminél jóval többre hivatott. A hüvely ugyanis abszolút nem annyira hivatott, hogy valaki a kardját pihentesse benne. Ezért a továbbiakban egy talán számodra még új szót fogok rá használni, ez pedig a yoni. Ez a szanszkrit szó a női nemiszervek szentségét hivatott megjeleníteni, a szimbóluma pedig egy fordított háromszög. Szeretek így gondolni a testemre, mert hiszek abban, hogy ahogyan tekintünk magunkra, az erősen befolyásolja azt, amivé leszünk, és amik vagyunk.   

A nők nem kísérleti szőrös állatok

Ezen a héten felkértek egy cikk írására egy új FDA engedélyezés kapcsán. Egy bakteriális vaginózis kezelésére szolgáló szer kapott engedélyt frissen, ez a szekonazol tartalmú Solosec. A legfontosabb “indíték” a gyógyszer fejlesztése mögött a compliance erősítése volt: mivel a legtöbb piacon lévő szerrel a kezelés hosszadalmas, sok nő félbehagyja, ez azonban egy egydózisú szer, így könnyebb vele együttműködni. Kövezzetek meg, de több okból sem fogom felírni ezt a gyógyszert senkinek. 

  1. Mindössze 333 nő vett részt a fejlesztésében. 
  2. Gombás fertőzést eredményezhet a használata, ami további gyógykezelést tesz indokolttá. 
  3. Az FDA által is bevallottan rákkeltő hatású volt egerekben. Egyelőre nem tisztázott, hogy ez a veszély fenyeget-e a humán gyógyászatban, és ha igen, milyen dozírozás mellett.  

Chase hármas szabálya

Akkor hallottam erről a szabályról, amikor a Yale orvosi karán tanultam. Dr. Herbert Chase után nevezték el ezt az egyszerű szabályt: ne használj olyan gyógyszert, amely nincs legalább 3 éve a piacon, mert a piacra kerülést követő években gyakran kényszerülünk csúnya dolgokkal szembesülni a biztonságot illetően. Szeretem ezt a szabályt. Ki szeretne ugyanis a gyógyszeripar kísérleti egereként szolgálni, és pár évnyi gyógyszerhasználat után rádöbbenni arra, hogy sajnos egyetlen adag is rákkeltőnek bizonyult az adott készítményből? 

Nem vagyunk még olyan messze a DES által előidézett rémálomtól (a DES az ösztrogén egy szintetikus formája, amelyet vetélések megelőzésére használtak az ötvenes években, míg ki nem derült, hogy súlyosan rákkeltő).  Azt gondolhatnánk, hogy az FDA mostanra sokkal óvatosabb, de sajnos ez nem feltétlenül van így. Ráadásul a gyógyszerek marketingje is erősödött, rengeteg tudományos cikknek álcázott fizetett hirdetés jelenik meg orvosi lapokban is, nem is beszélve a tévéről vagy a rádióról… 

A gyógyszergyárak mögötti cégek, csak úgy mint a női higiéniai termékeket gyártó vállalatok pontosan tudják, hogy a nők mindent megadnának azért, hogy a kellemetlen, vagy zavarbaejtőnek hitt tünetetektől – mint amilyen például a hüvely illata, vagy a hüvelyi folyás – a lehető leggyorsabban, bármi áron megszabaduljanak. Emiatt némiképpen elveszítik a fókuszt, és minden nő feje fölött villogó dollárjeleket kezdenek vizionálni. 

Az igazság az, hogy rengeteg hüvelyi fertőzéssel találkozhatunk, a gombás fertőzések talán a leggyakoribbak közülük. Van azonban sok más is, például a bakteriális fertőzések, amelyet gyógyítás helyett sokszor különböző illatosítókkal próbálnak elnyomni a nők, mert annyira félnek a tünetekhez kapcsolódó szégyenérzettől. A probléma az, hogy ezek a szerek gyakran csak fokozzák a tüneteket, így – bár kétségtelen, hogy újabb termékek vásárlásához vezethetnek – de gyógyuláshoz semmiképpen. 

A hüvely királynője

A hüvelyben élő baktériumok legfontosabb csoportját a Lactobacillusok adják. Ezek tejsavat termelnek, ami alacsonyan tartja a hüvely pH értékét, és a gombák és baktériumok számára kedvezőtlen közeget hoz létre. Ez egy népes baktérium család, amelynek minden tagja folyamatosan azon dolgozik, hogy a hüvely falát bevonó védőréteg, nyák által semmilyen káros organizmust ne engedjen elszaporodni. Nagyjából 1200 éve alakítottuk ki velük ezt a baráti kapcsolatot, amikor elkezdtünk fermentált tejtermékeket fogyasztani. Érdekes tény, hogy a különböző etnikumú nők hüvelyflórája eltér, némelyekében nem is találhatóak meg ezek a Lactobacillusok, mégis tökéletesen egészségesek. Azt mondhatjuk ez alapján, hogy bár még mindig nem tudunk mindent a hüvelyflóráról, nagyon valószínűtlen, hogy a flóra helyreállítására egy univerzális, mindenki számára megfelelő módszert lehet találni, és mindig figyelembe kell vennünk az adott nő egyéni sajátosságait a kezelési terv felállítása során. 

A hüvely egy ökoszisztéma 

A hüvelyedben – vagy yonidban – élő organizmusok az egészség fenntartásáért dolgoznak. Amikor ez az egyensúly rendben van, akkor a hüvelyed valójában tisztább, mint a szájüreged Sharon Hillier szerint, aki a Pittsburghi Egyetem nőgyógyász professzora, és a hüvelyflóra szerepét kutatja a HIV megelőzésében.  És milyen problémákat okozhat, ha megborul az egyensúly? 

  • folyamatos antibiotikum használathoz vezethet
  • krónikus kismedencei fertőzésekhez és fájdalomhoz vezethet
  • fájdalmassá teheti a szexet
  • hüvelyszárazságot, hüvely irritációt okozhat
  • húgyúti fertőzéseknek szolgáltat talajt
  • meddőséget és koraszülést is előidézhet, hátráltatja a meddőségi kezeléseket is
  • fogékonyabbá tesz a HIV fertőzésre (több úton is: növeli a mikrosérülések előfordulásának kockázatát, illetve fogékonyabbá teszi a hüvelyfalat a vírusra)

A felborult hüvelyflóra nagyon gyakran fedezhető fel PCOS-sel küzdő nőkben, és együtt jár a magasabb androgén szinttel is. A felborult egyensúly fogékonyabbá tehet a környezeti toxinok káros hatásaira, és növeli az esélyét az endometriózisnak is. 

Nagyon fontos beszélnünk róla

Talán minden kezelési módszernél és lehetőségnél is fontosabb, hogy elkezdjünk beszélni a hüvely egészségéről. A kapcsolódó tünetek és kérdések – szagok, folyás, égő érzés, viszketés – olyan tabuk, amelyekről egyszerűen tilos beszélni, és ezek a tiltások ahhoz vezetnek, hogy nők ezrei küzdenek inkább csendben, hetekig-hónapokig banális problémákkal, mintsem hogy orvoshoz forduljanak velük. 

Ebben a cikkben tehát ahhoz szeretnék neked szempontokat adni, hogy hogyan építheted újra a hüvelyflórádat, anélkül, hogy súlyos gyógyszerekkel kezdenéd bombázni magad, amelyek a gyökérokok kezeléséhez vajmi keveset tesznek hozzá. 

A gyökérokok a hüvelyfertőzések mögött

Gyógyszerek és más termékek

Az antibiotikumok, a fogamzásgátlók, a szteroidok, a gombaellenes készítmények mind képesek megborítani a hüvelyflóra kényes egyensúlyát. Már egyetlen környi antbiotikum mondjuk egy húgyúti fertőzés kezelése során képes kiváltani ezt a hatást. A spermicidek és a síkosítók szintén negatívan hatnak a hüvely pH értékére és drámai mértékben fokozzák a fertőzéseknek való kitettséget. A legtöbb intim higiéniai termék is zsúfolva van kemikáliákkal, parfümökkel, illatszerekkel – ezek pedig ugyancsak növelik a fertőzések kockázatát. 

Mit tehetsz a megelőzés érdekében? 

Kerüld az indokolatlan antibiotikum használatot, ha mégis szükséges, mindig használj mellette olyan probiotikumot, amely tartalmaz Lactobacillusokat, Bifiidobaktéiumokat és a Saccharomyces fajokat is. A fertőzések kezelése során részesítsd előnyben a természetes gyógymódokat! Használj természetes anyagú óvszert és síkosítót. KIzárólag természetes anyagból készült intim higiéniai termékeket használj, kerüld a hüvelyöblítés minden formáját.

Megváltozott bélflóra

A hüvelyflórád egészsége nemcsak azon múlik, hogy milyen a hormonjaid szintje, vagy hogy mit teszel a hüvelyedbe (tampont, zuhanyt, bármit), de nagyon nagy mértékben függ attól is, hogy milyen a bélflórád állapota. A bélflóra problémái a leggyakoribb gyökérokok a visszatérő hüvelyfertőzések mögött, és ennek a kezelése a hüvely gyógyításának legfontosabb lépése is. 

Mit tehetsz? Hogy garantáld a bélflórád egészségét fogyassz naponta 6-8 adag gyümölcsöt és zöldséget. Különösen fontos a leveles zöldek fogyasztása a rostbevitel érdekében, a hüvelyesek beiktatása (ezek olyan rezisztens keményítőkben gazdagok, amelyek elengedhetetlenek a beleid egészségéhez. Iktass be fermántált zöldségeket is a mindennapjaidba! Ha jól tolerálod a fermentált tejtermékeket, akkor ezeket is érdemes az étrendedben tartani, hiszen ezek fogyasztása segít az egészséges hüvelyflóra kialakításában. Ha súlyos fertőzésekkel, vagy gyakori kiújulással küzdesz, mindenképp támogasd az étrended probiotikummal, amely tartalmaz Lactobacillus reuterit és rhamnosust egyaránt. 

Finomított szénhidrátok, vércukorszint

Mind a prediabétesz, mind a diabétesz ismert rizikófaktorai a kiújuló hüvelyfertőzéseknek, de nem kell cukorbetegnek lenned ahhoz, hogy a cukor kockázatot jelentsen. A finomított szénhidrátok vagy az alkohol túlzott fogyasztása is vezethet ehhez. Néhány nőnek még a nagy mennyiségű gyümölcs evés is okozhat gombás fertőzéseket. Ezeket mindenképpen érdemes kiiktatnod az étrendedből legalább hat hónapra. 

Vitaminok

Az egészséges nyálkahártya nemcsak megfelelő mennyiségű rost és probiotikum bevitelét követeli meg, de néhány egyéb tápanyaggal is el kell látnod magad hozzá: ilyenek az A, E és a C vitamin illetve a cink, ezekből pedig sokunk nem fogyaszt elegendőt. A kiegyensúlyozott étrend elengedhetetlenül fontos a hüvely egészségének fenntartásához, ezért ha úgy érzed, vannak hiányosságaid, mindenképpen használj valamilyen multivitamint! Ne hagyj ki étkezéseket, és ügyelj arra, hogyan állítod össze az étrendedet! 

A szex és a hüvely egészsége

A szex rengeteg módon vezethet a hüvelyflóra károsodásához: több partner, új partner, gyakori együttlétek, kemikáliákkal felturbózott óvszer, síkosítók – ezek külön külön és együtt is okozhatnak problémákat. Az orális szex is képes megváltoztatni a hüvelyflórádat, ezért ha úgy érzed, érdemes az együttlétek után probiotikumot használnod. 

Mit tehetsz? Hogy hány partnered van egyszerre, vagy egymás követően, az a te döntésed, de a védekezésre nagyon fontos figyelned! Használj olyan óvszert, amely mentes a vegyszerektől és az endokrin diszruptoroktól! A meglévő fertőzések gyógyítása során nagyon fontos, hogy a partnered is megkapja a megfelelő kezelést!

Hormonális változások

A menstruáció, a terhesség és a menopauza is változásokat hoznak a hüvelyflóra életében, és sajnos sokszor szolgáltatnak alapot a különböző fertőzéseknek is. Terhességben és a menstruáció alatt a gombás fertőzések különösen gyakoriak, a hormonális változások és a magasabb vércukor szint miatt. A menopauza alatt jellemzőbbek a bakteriális fertőzések, ráadásul a hüvely szövete is érzékenyebbé és sérülékenyebbé válik, amely szintén nem kedvez az ép flórának. 

Mit tehetsz? A hormonegyensúly lehető legmaximálisabb fenntartása kulcskérdés ezekben az időszakokban. Ugyanilyen fontos figyelned a vércukorszintedre is! A nagy hormonális változások idején a lehető legnagyobb körültekintéssel kell eljárnod mind az étrend összeállításában, mind abban, hogy hogyan választasz intim higiéniai termékeket! A probiotikumokat ebben az időszakban is használhatod bátran megelőzésre. 

Intim higiénia

Minden, ami a végbél és a hüvely között kapcsolatot teremt kiváló alap a hüvelyi fertőzések kialakulásához – legyen az a helytelen higiénia székletürítés után, vagy anális szex. Mindig a hüvelyed felől törölj a wc papírral hátrafelé, és ha anális szexben veszel részt, soha ne kerüljön sem a pénisz, sem ujj a hüvelybe a végbélből! 

Your Title Goes Here
Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.