Útmutató a gyönyörű bőrhöz

Akné kezelése belülről természetes módszerekkel

0 %
érintett a 20-as éveiben járó nőkből
0 %
érintett a 30-as éveiben járó nőkből
0 %
küzdd klinikai súlyosságú aknéval a perimenopauza idején.

“Már régóta azon a véleményen vagyok, hogy figyelnünk kell a szervezetünkre és hinni neki, bízni a jelzéseiben. Hisz jól tudja, mire van szüksége, illetve ha nem nyomjuk el akár gyógyszerekkel, akár más környezeti tényezőkkel, amelyek sokszor mind károsak, akkor sikerül egyensúlyba kerülnünk, egyes tüneteket akár önállóan, vagy legalábbis természetes úton kezelni.

Éppen ezért örültem, hogy találkoztam ezzel a könyvvel, mert egyrészt alátámasztotta az eddigi laikus véleményemet, másrészt sokkal alaposabb, mélyebb ismeretekkel látott el. 

A könyv a szakmai nyelvet közelebb hozza, bárki számára érthetővé teszi.

Nemcsak elméleti tudást igyekszik átadni, de konkrét, kézzelfogható példákat kaptam. Megmutatta, mit tegyünk és főleg hogyan, ha épp a bőrünkről és annak egészségéről van szó.

Hogy kezeljük a stresszt? Milyen gyógynövények, táplálékkiegészítők segítenek? A rutin igenis fontos a bőrünknek is, rendszeres ápolásra szorul.

És végül a legfontosabb, ami köré épül a könyv, ami sokunk életét megkeseríti időről időre:
hogyan kezeljük az aknékat, majd ha sikerült eredményt elérni, hogyan tartsuk utána fent ezt az állapotot?

Fektessünk időt, figyelmet és energiát az egészségünkbe, a bőrünkbe!”

Lupán Ágnes

Nos, először is szeretnélek megnyugtatni:

Hullámok vagy szökőár?

Az aknékért ráadásul nem is a hormonrendszer természetes, ciklikus ingadozása felelős, hanem ennek a ritmusnak a felborulása. A 21. század által nyújtott lehetőségek és körülmények között ugyanis az eredendően finom hullámzásokkal járó női ciklus gyakran mutatja egészen vad szélsőségekbe nyúló formáját. A stressz, a millió szerep, amelyben helyt kell állnunk, a körülöttünk lévő rengeteg kemikália, a helytelen táplálkozás, és milliónyi apró életmódbeli tényező együtt vezettek odáig, hogy a hormonrendszer működése inkább hasonlít egy elszabadult, kontrollálatlan hullámvasúthoz, mint lágyan ringatózó hullámokhoz.

Fontos, hogy tudd: a probléma nem a természetes adottságainkkal van – hanem azzal, amikor elszakadunk ezektől.

A megoldás tehát akkor lesz elérhető számodra, ha látod, hogy mely pontokon kell beavatkoznod a rendszerbe ahhoz, hogy leszállj az őrült hullámvasútról, és újra felvedd a kapcsolatot a saját belső hullámzásoddal.

Az ebookban ennek az egyensúlynak helyreállításán keresztül szeretnénk megoldást nyújtani az aknékra. 

“Dr. Varga Zsuzsanna Útmutató a gyönyörű börhöz e-bookja, annyi hasznos információval van tele, hogy szerintem kötelezővé kellene tenni már a kiskamaszoknak is. Aki nem csodaszép bőrrel van megáldva, annak óriási segítséget ad, a napi rutintól kezdve, addig, hogy a hormonális cikluson belül mikor, mire érdemes figyelni. Hatalmas tudásanyagot oszt meg velünk, érthető formában.”

Kovács Renáta

Mire számíthatsz, ha velünk tartasz?

“Huszonévesen rengeteget szenvedtem az aknéval, és emiatt kezdtem el fogamzásgátlót szedni. Sajnos akkor mit sem tudtam arról, hogy milyen komoly összefüggések vannak a szervezetemben, amik mind hozzájárulnak ahhoz, hogy gyulladt aknéim legyenek.

Ha akkor lett volna egy ilyen átfogó e-book, ami elmondja az okokat és konkrét megoldásokat is ad mind a külső ápolásra és kezelésre, mind pedig a belső, tehát táplálkozásbeli kezelsére, akkor sokkal kevesebbet szenvedtem volna.

Most felnőttként pedig extrán értékes ez az e-book, hiszen arcjóga oktatóként számos olyan vendégem van, aki aknéval küzd, és rendkívül fontos, hogy ezt a gyulladt fájdalmas állapotot ne fokozzuk tovább.

Ez az e-book mindenkinek kötelező olvasomány, vagy maga miatt, vagy pedig a gyereke miatt, akár fiú, akár lány. ”

Polgár Enikő | fiatalarc.hu

Kik vagyunk?

Dr Varga Zsuzsanna

Anya, családorvos, hatha jóga oktató, integrált és funkcionális orvoslás szemlélettel gondolkodó orvos, FEMM Health termékenységtudat oktató vagyok. A szívemhez legközelebb álló téma a női egészségtudatosság, testtudatosság. Küldetésem egyszerű, de nagyszerű: szeretnék olyan tudást és eszközöket adni a kezedbe, amelyek segítségével felelősségteljes döntést tudsz hozni saját egészségeddel kapcsolatban az első menstruációdtól az utolsóig, és azon túl is. 

Olyan eszközöket mutatok, melyek segítségével hidat képezhetünk a tradicionális gyógyítás és a modern orvostudomány közt, hogy újra úgy érezd önmagad lehetsz, és magabiztosan dönthess.

Őszintén hiszem, hogy testünk rendelkezik olyan öngyógyító kapacitással, mely felülmúl mindent, amit eddig hittünk róla.

Ebben az útmutatóban sok mindent megtudhatsz a bőröd egészségéről, illetve arról, hogyan tudod segíteni a gyógyulásod természetes módszerekkel. Dórival csupa új, ropogós információkat gyűjtöttünk össze neked a legjobb tudásunk és több éves tapasztalataink alapján. Őszintén remélem, hogy új megvilágításba helyezi majd az akné kezeléséről szóló elképzeléseidet ez az anyag.

Szabó Dóra

Legtöbben az “okosszepseg” instagram oldalról ismernek, ahol most 2024 januárjában már negyedik éve tevékenykedek. Kifejezetten büszke vagyok a Society Of Cosmetic Scientists társaságnál megszerzett kozmetikai vegyész oklevelemre, aminek hála még tudatosabb, még inkább hatóanyag fókuszú bőrápolásra taníthatom az embereket naprakész tudással!

Lételemem, hogy az emberek megértsék, mi az, amire a bőrünknek valójában szüksége van, mely problémákra milyen hatóanyagokat vethetnek be hosszútávon hatékonyan. Olyan bőrápolásba kell időt és pénzt fektetni, aminek hosszú távon pozitív eredménye van. Értelemszerűen fontos, hogy a változások időbe telnek. Ezt legtöbbször akkor szoktam hangsúlyozni, amikor hosszú évek, évtizedek nem hatékony ápolását akarjuk helyreállítani, az nem fog menni pár hét alatt, hiszen a bőrnek idő kell!


Az oldalamon megtalálható ingyenesen elérhető tartalmakon kívül személyre szabott rutin kialakítással foglalkozó vállalkozásom is van, ahol örömmel várok minden érdeklődőt, aki hatékonyabbá és egyszerűbbé szeretné tenni a rutinját hiszen a hosszútávú hatékonyság a minimalista hatékonyságban rejlik, káosz és felesleges kencék nélkül! (www.okosszepseg.com)

Mi vár rád, ha megvásárolod az e-bookot?

Az ebook két különböző részből áll, hiszen az aknéval szemben két fronton – külsőleg és belsőleg is – érdemes szembeszállni. 

Hogyan kezeljük a hormonális aknét...

Belsőleg

Külsőleg

Paradigmaváltásra van szükség a női egészség kérdéseiben is! Ezzel az új megközelítéssel készítettük ezt az e-bookot. Az anyag egyedülálló módon integrálja a hagyományos gyógymódokat, a klinikai tapasztalatot és a táplálkozástudományi bizonyítékokat e gyakori női egészségügyi probléma megelőzésére és kezelésére. 

Mi az, amit kapsz?

Útmutató a gyönyörű bőrhöz e-book

Akné kezelése belülről természetes módszerekkel

Hormonális változások és a bőrápolás

Előadás felvétel

Az Akné PRO csomagban megkapod a “Hormonális változások és a bőrápolás?” előadás felvételét.

Miről szól a videó?

Arcjóga Videó Polgár Enikővel - Fiatalarc.hu

Az Akné PRO csomagban kapsz még egy 13 perces arcjóga videót, ahol Polgár Enikő – a Fiatalarc.hu alapítója – megmutatja neked azt a legnépszerűbb 9 gyakorlatot, melynek segítségével természetesen segítheted a vonásaidat fiatalon tartani mindenféle beavatkozás nélkül. Én nagyon szeretem Enikő videóit, ezért hoztam nektek ide ezt a minikurzust most bónuszként, hogy minél többen megismerhessék az arcjóga csodás hatásait.

+ 3 napos minta táplálkozási útmutató

Az AKNÉ PRO csomagban még kapsz ajándékba egy táplálkozási útmutatót is, amelyben egy 3 napos étrendet találsz a Táplálkozás Beállítás jóvoltából. Reggeli, tízórai, ebéd és vacsora, hozzávalók, és elkészítési javaslatok, rövid útmutatóval, PDF formátumban.

“Fantasztikus az Útmutató a gyönyörű bőrhöz e-bookod. Bár tíz évvel ezelőtt lett volna lehetőségem hozzájutni az információkhoz, amiket megosztasz a könyvben. Sokkal könnyebb lett volna kezelnem a felnőttkori aknémat. A rengeteg hormontartalmú gyógyszer helyett tudtam volna, hogy van más megoldás is a problémámra. Szerencsére a könyv tudásanyagát ma is tudom használni, így a bőröm egészséges és szép marad! Szívből ajánlom azoknak, akik éppen aknéval küzdenek, és azoknak is, akiknek fontos az testük és a bőrük egészsége!”

Kisgergely Judit

Mennyibe kerül?

Akné e-book csomag

Ára: 5 990 Ft (Bruttó)

Útmutató a gyönyörű bőrhöz E-book

Akné kezelése belülről természetes módszerekkel

Akné PRO csomag

Ára: 7.990 Ft (Bruttó)

Útmutató a gyönyörű bőrhöz E-book

Akné kezelése belülről természetes módszerekkel

Figyelem! Az e-book nem helyettesíti az orvosi konzultációt és nem kezel egészségügyi problémákat. Fennálló egészségügyi probléma, bizonytalanság esetén feltétlenül konzultálj kezelőorvosoddal!

 

100% Biztonságos vásárlás

Adataidat a te hozzájárulásod nélkül soha, senkinek nem adjuk ki! Az oldalunk SSL tanúsítványa a biztosíték arra, hogy a megadott adataid nálunk biztonságban vannak.

Bankkártyás fizetés esetén a tranzakció a külső banki partnerünk (Stripe) rendszerén keresztül történik. A Stripe fiókkal lehetőség van az összes Visa, Mastercard és Maestro kártyatípus elfogadására.

Ez egy teljesen biztonságos módja az online vásárlásnak, és mi természetesen nem rendelkezünk a bankkártya információiddal.
Kattints ide, ha többet szeretnél tudni a Stripe-ról!

Kérd most az ebook csomagot és megspórolsz magadnak rengeteg időt, utánajárást, hiszen egyben megkapsz minden szükséges információt, aminek segítségével el tudsz indulni.

Aggódsz, hogy megéri-e megvenni az e-book csomagot?

ÉN HISZEK BENNE, EZÉRT GARANCIÁT IS VÁLLALOK!

Biztos vagyok benne, hogy hasznosnak fogod találni az anyagokat.

Ha a vásárlást követően valamiért mégsem tetszik az e-book, semmi újdonságot és hasznosat nem találtál benne, és ezt jelzed nekem e-mailben a vásárlást követő 5 napon belül, akkor visszautalom neked a teljes vételárat. Ha nem jelzel 5 napon belül, az e-book költségét nem tudom visszatéríteni a későbbiek során.

Gyakran ismételt kérdések

A csomagban lévő e-book-ot bármilyen eszközről (okostelefon, laptop, tablet) megnyitható PDF formátumban kapod meg.
Kattints a „Megrendelem” gombra, tedd a kosárba az eBookot, majd kattints a „Tovább a pénztárba” gombra. A pénztárban töltsd ki a megrendelő űrlapot, ezután kattints a “Tovább a fizetéshez” gombra! Nincs más hátra, fizesd ki az eBook árát! Várd meg míg a tranzakció megtörténik. A sikeres fizetést követően azonnal le is tudod tölteni az eBookot. A számlát egy e-mailben fogom neked elküldeni. Ebben az e-mailben is megkapod a letöltések linkjét.

Nálunk csak bankkártyás fizetés lehetséges!

A gombra kattintva azonnal tudsz is fizetni a Stripe biztonságos fizetési felületén.

A Stripe által elfogadott bankkártya típusok: összes Visa, Mastercard és Maestro kártyatípus (Visa Electron, Visa-Dankort, céges bankkártya, betéti kártya, hitelkártya, stb.).

Bankkártyás fizetés esetén a tranzakció a külső banki partnerünk (Stripe) rendszerén keresztül történik. Ez egy teljesen biztonságos módja az online vásárlásnak, és mi természetesen nem rendelkezünk a bankkártya információiddal.

A sikeres tranzakció után egy visszaigazoló e-mailt fogsz kapni, amiben megtalálod a számlát is. 

Az e-bookokat a sikeres fizetés után egyből le tudod majd tölteni egy külön felületről, ahová a rendszer irányít a fizetés után. Ezen kívül természetesen email-ben is megkapod a letöltések linkjét!

Minden e-Book-ot 30 napig tudsz letölteni! Eddig érvényes a link, amit kapsz, így kérlek figyelj rá, hogy idejében letöltsd, mert a 30 nap lejárta után már nem fogod elérni az anyagokat!

A tanfolyamon és az e-bookokban leírt információk tájékoztató jellegűek és nem helyettesítik az alapos orvosi vizsgálatot. Az ennek elmaradásából származó egészségkárosodásért az oldal fenntartója nem vállal felelősséget. Tartósan fennálló vagy akut tünetek esetében is kérlek keresd fel kezelőorvosodat! Az oktatási anyagok célja, hogy hasznos információkkal szolgáljon. 

Mit kell most tenned?

1. Töltsd ki a megrendelő űrlapot!
2. Fizesd ki az eBook árát!
3. Kész vagy! Aktiváljuk a hozzáférésedet az eBookhoz és az ajándékhoz! Fizetés után azonnal le is tudod tölteni őket, és e-mailben is megkapod! Töltsd le minél hamarabb, ne feledd 30 napod van rá, utána elveszted a jogosultságod!

Kérdésed van a megrendeléssel kapcsolatban?

E-mail: info@funkcionalisorvoslas.hu