Valami olyan bevezető mondattal akartam kezdeni ezt a bejegyzést, hogy “az elmúlt évtizedek legnagyobb társadalmi változása az egészségtudatosság széles körű elterjedése volt”. Aztán rájöttem, hogy egyrészt én magam is órákig tudnék vitatkozni ennek a mondatnak az igazság tartalmával, másrészt pedig ekkora blődséggel mégsem lehet megnyitni egy olyan témát, amelyet nemcsak a FON, de az egész egészségipar legizgalmasabb aktualitásának tartok.
Hangzatos, tudományos bevezető mondat helyett marad tehát a tiszta őszinteség: egy nagyon izgalmas könyv, egy rossz fog, és egy késő éjszakai Google keresés Marlboro Man címszó alatt együtt hívták életre ezeket a bejegyzéseket. A következő műfajokra számíthattok: nyilvános töprengés – arról, hogyan lehet jó medret adni az egészségünk feletti kontroll vágyának, az egészségtudatosság kultuszának kritikai vizsgálata és a hogyan tovább lehetőségeinek körültekintő mérlegelése. Gyertek velünk!
Egészségtudatosság, örökélet, mindkettő, vagy egyik sem?
Hogyan ne halj meg? Egyél úgy, hogy ne halj meg! Végigélni – A hosszú élet tudományos alapjai. Aki járt könyvesboltban valamikor 2017 és 2024 között, az biztos, hogy ismeri ezeket a mondatokat. Bestseller címek, sőt, a világ legsikeresebb bestsellereinek a címei – decens középkorú férfiak (egészen konkrétan Michael Greger és Peter Attia) tollából. Igazából bestseller bestsellereknek is nevezhetjük őket: mindegyikük a könyvesboltok bejáratával szemben, a legkitüntetettebb helyekről mosolygott és mosolyog ránk, hogy aztán az “egészség” és “spiritualitás” polcokon újra találkozhassunk velük. Én itt, a sikerkönyvek polcától kicsit hátrébb szerettem belelapozni a könyvekbe. Meztelennek éreztem volna magam, ha mindenki látja, hogy félek az elmúlástól, de azt azért akartam tudni, hogy beszerezhetek-e valamit a szomszéd élelmiszerboltban, amivel már ma leállítható az öregedésem folyamata.
És ha már a címeknél tartunk: itt van rögtön egy másik. Hogyan halj meg a lehető legegészségesebben? Ez persze elüt kicsit a többitől, grandiozitás helyett kevés kiábrándultságot, valamennyi szkepticizmust, és a végességhez való kérlelhetetlen ragaszkodást sugallja a longevity mozgalmak kellős közepén. Nem bestseller futott ezzel a címmel (ki is venne önként mértékletességet, mikor lehet vásárolni grandiozitást is), hanem egy New Yorker magazinban publikált interjú Peter Attiával, a longevity trendek egyik legnagyobb alakjával.
Az egészségtudatosság robbanása utáni hurráoptimizmus egyelőre nem halványul, de azért mára megjelentek a kritikusabb hangok is. Azt ugyanis maga Peter Attia, a Végigélni szerzője sem vonja kétségbe, hogy a longevity törekvések egyfajta függőséget képesek kialakítani. Az interjú tanulsága szerint azonban a világhírű orvos úgy véli, rosszabb addikciókba is sodródhat az ember élete során, és ha már függünk – miért ne függenénk az egészség víziójától?
Jól hangzik, de vajon igaz is? Vajon igaz, hogy jó, adaptív, hasznos dolgoktól függeni nem árt, vagy nem árt annyira, mint amennyire használ? Mi van, ha az egészségtudatosság jelenlegi mértékeiben a neurózis egy új formája szabadult el a világban? Lehetnek kockázatai és mellékhatásai az egészségnek?
Egyáltalán – mi az egészség?
Az egészség az új erkölcs – állítja a közelmúltam egyik meghatározó könyvének bevezetője, és azt hiszem, nem téved (Johnathan M. Metzl, Anna Kirkland: Against Health – How Health Became the New Morality (Az egészség ellen – Hogyan lett az egészség az új erkölcs? – magyar nyelven sajnos nem elérhető).
Az egészség fogalom változásával szociológusok, pszichológusok, antropológusok és orvosok hadserege foglalkozott és foglalkozik. Minden tudományágat egyformán izgat ugyanis az, hogy hogyan lehet ennyire képlékeny már fogalmi szinten is az a valami, amire az életünket szándékozzuk bízni. Az egészséget ma evidenciák és forradalmi felfedezések szigorú kereteit segítségül hívva próbáljuk megérteni, és a magunk oldalára állítani, de tudjuk-e egyáltalán, mi az egészség? Tudjuk-e, hogy mennyire rövid ideje gondoljuk azt az egészségről, amit?
Marlboro Man még az ezredforduló idején is előkelő pozícióból mosolygott ránk vissza a Times Square-től kezdve Varsón át Johannesburgig a világ fontos hirdetőhelyein, hogy megtestesítse az erős férfit, akin nem fog a kátrány és a nikotin. Nem sokkal később – nagyon is ésszerű döntések nyomán – száműztük a dohányzást a zárt tereinkből és a plakátjainkról. És hogy hol tartunk most? Az új moralitás, az egészség szellemében mára ítéletet is hirdetünk a dohányzók fölött. “Cigizel? De hát ez egészségtelen” – mondjuk, és az elménkben már áll is a dohányzó ember pszichéjének reprezentációja: akaratgyenge, tájékozatlan, felelőtlen. 25 év telt el a sármos cowboyos Marlboro hirdetések és a dohányzás démonizálása között. Félreértés ne essék: sem mi, sem az említett könyv szerzői nem szeretnénk rehabilitálni a dohányzást. Mindössze arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az egészségtudatosság egyes népegészségügyi krízisekre választ jelentett, más kríziseket pedig elszabadított.
A dohányzókkal felett hirdetett rögtönítéletekhez hasonló példák tömkelegét hozhatjuk a hétköznapokból, mind a testi, mind a mentális egészséggel összefüggésben:
- Plusz súlyokkal küzdesz? Akkor, amikor léteznek edzőtermek és intermittent fasting? Nincs időd? Próbáltál már mondjuk tudatos lenni? Azzal egy perc alatt felszabadíthatsz magadnak akár napi két órát is!
- Nem szoptatsz? De tudod, hogy ez a WHO ajánlás?
- PCOS-ed van? Azt hiszem, olvastam, milyen lelki blokkokkal küzdenek a PCOS-es nők, átküldöm majd – jó blokkfeloldást neked hétvégére!
- Ne, a szíved? Húst ettél ugye? Sajnálom, rég tudjuk, hogy a hús ártalmas, neked és egyébként a bolygónak is.
- Nem izmosodsz? Ne csodálkozz, nem eszel húst.
- Fekve szültél? Pedig úgy lehetetlen, tudod, a gravitáció.
- Császármetszésed volt? Ó, sajnálom, bárcsak írtál volna szülési tervet…
Az egészség erkölcs
Az egészség tehát az új morál – vagy ha úgy tetszik (és erről is könyvek szólnak egyébként) az új vallás. Kicsit ingataggá teszi ugyan a lábunk alatt a talajt, hogy a részletes szabályokat nem kőtáblán kaptuk, és olykor teljesen ellentmondanak egymásnak, a cél azonban ugyanaz, mint az első emberpár esetében: az örök élet és a mindentudás birtoklása. A WHO definíciója szerint az egészség a teljes mentális, fizikális és szociális jólét állapota. Meglehetősen grandiózus leírás, ugye?
A halhatatlanság elérésére tett törekvések egyidősek az emberiséggel, és jellemzően a vallás volt az az út, amelyen keresztül elindultunk felé. Mára a vallás helyén óriási űr tátong, amit a társadalmak gyakran az egészségtudatossággal próbálnak feltölteni. Ugye, hogy jó helyen voltak a bestsellerek a “spiritualitás” kategória könyvei között?
Az egészség kontroll
Britta Pleters, a Halmstad Egyetem kutatója írja egyik cikkében a WHO fent idézett egészségdefiníója kapcsán, hogy a világszervezet által közölt meghatározás olyan magasztos egészség-víziót tár elénk, amelyet nyugodtan tekinthetünk egyfajta isteni direktívának is. A kutató szerint mára az egészségtudatosságnak vannak templomai, rituáléi, ráadásul képes koherens világképet biztosítani a “híveknek”, azaz megfelel a vallásokkal szemben támasztott kritériumok legfontosabbjainak is. Én magam is könnyedén tudok menni ezzel a képpel, és azt is látom, hogy az isteni hatalom birtoklója ebben a dimenzióban ezúttal – végre, sóhajtunk együtt, évezredes várakozás után – az egyén. Miért vágytuk ezt ennyire? Mert az egészség kontroll. Afellett a mulandóság felett, amelyet letűnt kultúrák milliói sikertelenül próbáltak uralni. Mi azonban közelebb kerültünk hozzá, mint valaha: a várható élettartam sosem volt ilyen magas, és a legváltozatosabb eszközök állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy tovább nyújtsuk az egészségben töltött évek számát. Az emberi test a végletekig optimalizálható, és a világ vezető egészségügyi intézményei által kvalifikált szakértők szerint a táplálkozás, a mikrobiom, az alvás vagy a testhőmérséklet optimalizálása által a határaink a csillagos égen túl húzódnak. Ez csodás, nem?
Az egészség TikTok trend
Valóban csodás, annyira, hogy nem tudjuk magunkban tartani az örömöt, megrészegültünk, és semmi másról nem beszélünk. (Halhatatlanság ide vagy oda, mégis csak elkerülhetetlen az embersors, ugye?) A TikTok és az Instagram tartalmainak óriási szeletét adják az egészségtudatossághoz kapcsolódó bejegyzések (hogy milyen minőségű szelet ez, arról korábbi cikkekben beszéltünk már), folyamatosan posztoljuk az edzéseink eredményeit, az életmódváltásunk következményeit, egyesek a laborjaikat is. Facebook csoportokban, egy generációval lentebb subredditeken fejtjük meg az egészségügyi kihívásainkat, study linkeket adunk-veszünk, a Kindle-ünk telis tele életmód tippekkel, vizsgálatokat kérünk magunknak és vizsgálatokat tanácsolunk másoknak. Nagyon igyekszünk lépést tartani a fejleményekkel, és nem tudomást venni a mindenféle kvalifikáció nélkül áradó életmódtanácsok bábeli zavaráról, az egymásnak ellentmondó eredményekről, és hát lássuk be: a kudarcos próbálkozásainkról.
Be kell vallanom, hogy én is gyakran tekintek az információ áradtra a kontroll lehetséges eszközeként. A legutóbbi fogászati kezelésem előtt például minden YouTube-on, Redditen és TikTokon fellelhető oktatóvideót végignéztem, abban reménykedve, hogy így kevésbé leszek kiszolgáltatott a fogászati székben. A következmény? Segítek elképzelni: nem tudom pontosan, hogyan kezdünk neki egy gyökérkezelésnek, de minden elképesztően ritka lehetséges rossz kimenetellel tökéletesen tisztában vagyok. A tapasztalatom nem egyedi – az egészségtudatosság szándékával megtett bizonytalan lépések emberek tömegeit sodorják kontrollálhatatlan szorongásba.
Az egészség szorongás
Felkészülni az orvosoddal való találkozásra, ismerni az egészségi állapotod, követni azt és karbantartani természetesen valamilyen mértékben felelősség. Elképzelhető, hogy korábban nem volt az, de mára van ebben feladatunk. Más kérdés azonban a betegségekkel vagy egészségügyi problémákkal kapcsolatban tapasztalt (és ma az élet más területein is nagyon gyakori) kontrolvesztettség helyén keletkező, látszólag egészségtudatosság alakú űrt olyan törekvésekkel betölteni, amelyek nemhogy a teljes életet nem segítik, de egyre inkább korlátozzák azt. Maradjunk az én történetemnél! A fogászati kutatásaim leginkább időt vettek el tőlem: furcsa és nagyon felesleges döntések és aggályok számára nyitottak utat. Vajon miért nem a szájüreg egészségére kerestem rá? Vajon miért nem azt a kontrollt akartam megfogni, amit képes vagyok birtokolni? Talán mert nem valódi lépéseket vágytam tenni a fogaim egészségéért, hanem uralni szerettem volna az uralhatatlant. Ugyanebbe a hibába pedig rengeteg tartalomfogyasztó és bestseller vásárló esik nap mint nap.
Az egészség (több, mint) evidencia
Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a social media lett az új “vallás” kereszteshadjárata: a wellness és health tartalmak úgy terítenek le mindannyiunkat, ahogyan nem igazán szeretünk leterítve lenni. Úgy térünk meg, hogy igazából fogalmunk sincs arról, miben hiszünk, de engedelmeskedünk, mert érezzük, nagy a tét. És végül: olyan emberektől kapunk tanácsokat, esetleg utasításokat, akiknek a szakmaisága mellett a moralitása is igencsak megkérdőjelezhető.
Az egészség-vallásnak ugyanis sokféle papja van. Vannak felkent tisztviselők: az orvosok, a Vatikán, akiknek a hétköznapokban már keveset kell bizonyítaniuk, sokszor elegendő a puszta egyenruhákat látnunk, és tudjuk, hogy a kezükbe tehetjük az életünket – erre kaptak ugyanis jogosítványt valamikor 24 éves koruk tájékán. Vannak azonban olyan követei az egészségtudatosságnak, akiket sehol nem szenteltek fel, a hangjuk viszont messze száll, és hogy még bábelibb legyen a zűrzavar: néha (abszolút nem mindig) sajnos tájékozottabbak és naprakészebbek, mint az orvosok. A kvalifikáció szintje már nem feltétlenül jár együtt a kapott ellátás minőségével, ami nagyon nehéz tapasztalatokhoz vezet.
Az egyik legnépszerűbb eszközünk pedig (amely 5-6 éve, vagy éppen a COVID járvány közepén még igazi atombomba volt) a forráskritika mára gyér védelem a hadjárattal szemben. Megtanultuk, hogyan kutassunk evidenciák után, és hogyan bízzunk jobban a PubMed linkekben, mint bármi másban, de mi van akkor, amikor az orvosunk még nem is hallott arról, amiről egy Reddit fórumon mi már olvastunk, és mi van akkor, ha ez a bizonyos információ véletlenül igaznak bizonyul? Ilyen tempó mellett ugyanis elvárhatatlan, hogy az orvosok maradjanak a mindentudó főpapi pozícióban. A tudomány fejlődésének sodrása lekövethetetlen, az új információk pedig azonnal elérhetőek – mindenki számára. Megtörténhet-e, hogy én hamarabb futok bele egy PCOS-sel kapcsolatos publikációba, mint az endokrinológusom? Abszolút. Elárul ez bármit az endokrinológusom szakmaiságáról? Nem feltétlenül.
Maga Peter Attia például gyakran klasszifikálja az általa megosztott tartalmakat evidencia alapú helyett “evidencia informáltként” (evidence informed). Mit jelent ez? Olyan elmélet, amelyet evidencia alapú információkon alapú feltevésekből, megérzésekből hozunk létre. Kutatások még nem igazolják a helytállóságát, de a gyanú, hogy igaz, nagyon erős. Attia szerint ugyanis a konzervatív orvoslás keretei túl rigidek. “Tulajdonképpen egyetlen tudományos hipotézis – és így az ezekből a hipotézisekből levezetett orvosi tanácsok – sem bizonyítható minden kétséget kizáróan. A tudomány nem matematika, soha nem biggyesztjük egy tudományos munka végére a Q.E.D. jelzést (megj.:quod erat demonstrandum – ami bizonyítandó volt, a matematikai levezetések végén használt jelzés, amely azt jelenti, hogy a bizonyítás eredményes volt). Felhalmozhatunk bizonyítékokat annak érdekében, hogy felépítsük egy adott elképzelésbe vetett bizalmunkat. A legjobb eshetőség az, hogy a bizonyítékok mennyisége eléri azt a pontot, ahol már nem igazán tudunk kételyeket megfogalmazni, legalább is abban a pillanatban. Elég azonban egy váratlan felfedezés ahhoz, hogy kiderüljön: mindvégig tévedtünk.”
Nekünk, az örökélet kapujában ténfergő embereknek pedig egyelőre még mindig csak 75-85 évünk van – tehát nincs is időnk megvárni, hogy mindenre bizonyíték legyen. Ha felröppen a hír, hogy elkerülhető a demencia, ha naponta csak 4 órányi időablakban eszünk, kinek ártunk, ha kipróbáljuk? Nagy baj nem lehet, ugye?
Az egészségtudatosság határai
Lehet. Egyrészt sokat veszítehetünk, ha az egészségtudatosság eluralja az életünket, és ezt még maga Attia sem vonja kétségbe. Lehetséges rizikó, hogy elveszítjük az életminőséget, miközben az élethosszunkat próbáljuk maximalizálni? Nyilvánvalóan igen. Ahogyan az is lehetséges, hogy a temérdek módszer és eredmény ismerete megfelelő minőségű narráció nélkül bizalomvesztést és zavart eredményez a várt tisztán látás és kontroll helyett. Ráadásul – a példánál maradva – idő kell ahhoz, hogy a “valóban nem árt?” kérdésre megnyugtató válasz szülessen. A legtöbbünk (hacsak nem mindannyiunk) képtelen olyan bonyolult kockázat-előny mérlegelések elvégzésére, mint hogy a böjt által csökkenő krónikus gyulladás, vagy a rendszeres étkezések által garantált metabolikus egészség nyújtja-e meg jobban a mi konkrét életünket. Ehhez ugyanis nem rendelkezünk elegendő információval.
Éppen ezért nem kérdés tehát, hogy határokat kell találnia az egészségünk felett szerezhető kontroll iránti vágyunknak, és nem kérdés az sem, hogy a lehető leggyorsabban kell ennek megtörténnie.
Az egészségtudatosság, mint mozgalom úgy kellett mindannyiunk számára, mint egy falat kenyér. Kellett, hogy evidenciákkal tudjuk igazolni, előbb azt, hogy mi árt a testünknek, utána pedig azt, hogy mi használ neki. Ugyanilyen szükség volt arra, hogy a mentális egészségünkkel kapcsolatban tisztázzunk kérdéseket. Kellett, hogy ismerje a világ a nárcizmus, a parentifikáció vagy éppen a kiégés fogalmát, és megtanulja kezelni azokat. Kell, hogy tudjuk, mi okozza PCOS-t, az endometriózist, a rákot, kell a tudás a génekről és kell a holisztikus szemlélet. Be kell vonódnunk az egészségünk megőrzésébe. Most pedig kell, hogy határokat találjunk mindennek. Hogyan vágjunk bele ebbe? Ezzel a témával megyünk tovább.
