A legelső cikket az örökélet elérését támogató könyvcímekkel kezdtem: Hogyan ne halj meg? Egyél úgy, hogy ne halj meg! Végigélni – A hosszú élet tudományos alapjai. Most is címeket hozok – ezúttal a hiperkönyvesboltok helyett egy sokkal eldugottabb pontjáról az univerzumnak: a könyvespolcomról.
Anushay Hossein: The Pain Gap – How Sexism and Racism Kill Woman (Fájdalom – Hogyan öli meg a szexizmus és a rasszizmus a nőket)
Elizabeth Comen: All in her Head (Csak a fejedben létezik)
Karen Tang: It’s Not Hysteria – Everything You Need to Know About Your Reproductive Health (Nem hisztéria – Minden, amit tudnod kell a reproduktív egészségről)
Egészen más hangulatúak, ugye? És nemcsak azért, mert a címeket hivatalos magyar verzió híján az én ad hoc fordításomban olvashatjátok… Kevésbé nagyratörő tervek fogalmazódnak meg ezeknek a kiadványoknak a gerincén, ráadásul középkorú férfiak helyett kizárólag női szerzők művei sorakoznak. Feltűnő helyen vannak ezek a könyvek a lakásban, így sokszor időznek el a hozzám látogatók ennél a polcnál. Többször bontakozott már ki izgalmas beszélgetés a puszta címek alapján. Az egyik irányzat hitetlenkedik: “Valóban ennyire rossz-e a 21. században a nők helyzete, ezt azért nem hiszem, és hát lehet, hogy messze Afrikában vannak még ilyen gondok, de itt, itthon is, neeee, tényleg?” Máskor nem ez történik: a vendégeim célzottan nyúlnak egy-egy könyvért és kérik, hogy hadd vigyék magukkal most, mert ez pontosan az, ami az ő életükben zajlik.
Mert ez zajlik. Még most is, a 21. században is.
Optimalizálás vs. élet-halál harc
Szóval van a világ, amely testösszetételt optimalizál és örökéletet szeretne, és vannak ezzel a világgal párhuzamosan a nők. Persze, ez demagóg, teljesen tisztában vagyok vele, jó is, hogy blogbejegyzéseket írok, és nem tudományos cikkeket, mert nem erősségem az elfogulatlanság. De fel kell tennünk a kérdést: mégis hogyan lehetséges, hogy abban az érában, amikor egyesek teljes test mr-ekkel és hobbi plazma transzfúziókkal küzdenek a 103. szülinapjukért, addig az endometriózis diagnózisára még ma is átlagosan 10 évet várnak a betegek? Hogyan lehetséges, hogy a nők autoimmun betegségeinek diagnózisa éveket csúszik, mert a tüneteiket pszichogén eredetűnek véleményezik a szervi okok feltárása nélkül? Miért hal meg több nő szívinfarktusban, mint férfi? Hogyan létezhet az, hogy nem kutatják a menstruációs termékek összetételét, mikor képesek vagyunk embert küldeni az űrbe? Hogyan lehet, hogy a szülészeti erőszak még ma is virágzik, és bár az elmúlt évtized erős aktivizmust hozott magával, mégsem tudunk tartós és átütő eredményeket elérni a szülészeti ellátás javítása érdekében? A gender bias az orvosi kutatásokat sajnos ma is áthatóan befolyásolja, így úgy fest, a nők egészségtudatosságának szükségletpiramisa a legalsó szinteken is inog. Kis túlzással egyelőre nemhogy örök élet nem jár nekünk, de alapvető ellátáshoz sem mindig jutunk.
Történelem – mi vezetett ide?
A nők klinikai kutatásokban való részvétele egy hetvenes évekbeli botrány kapcsán hiúsult meg. A thalidomid nevű hatónyag terhesség alatti használata során jelentkező súlyos ártalmak miatt az FDA (az amerikai gyógyszerengedélyezéssel foglalkozó hatóság) úgy döntött, hogy a reproduktív korban lévő nők nem vehetnek részt gyógyszervizsgálatokban. Innentől egyszerűen feltételezték, hogy a női test pontosan ugyanúgy reagál a hatónyagokra, mint a férfiaké. Érdemes itt elidőznünk egy másodpercre, és megvizsgálnunk ennek a történetnek a részleteit.
Egyrészt az evidenciák bűvöletében szárba szökkenő kétezerhúszas években kicsit nehéz szívvel olvassuk a tollvonással megszülető feltételezéseket, és joggal inog némiképp a bizalmunk – nos, mindenben. Ez már csak amolyan női sors: a bizalmatlanság kódolva van a testünkben, a kollektív múltunkat figyelembe véve pedig ez a paranoia-körültekintés spektrumon utóbbihoz esik közelebb. Másrészt jogosan merül fel a kérdés: mi a helyzet a longevity kutatásokkal? Elképzelhető, hogy ezekben az esetekben sem igazán vették figyelembe a női test sajátosságait? Sajnos igen. Az egyik legnépszerűbb longevity diéta, az intermittent fasting esetében például abszolút nem számoltak a női metabolizmus ciklikus és életszakaszokra jellemző sajátosságaival, de ugyanez mondható el számtalan preventív beavatkozás (étrendkiegészítő, edzésprogram, stb.) kapcsán is.
A szakadék egyre csak nő
A research gap tehát egyelőre nem szűkül, bár kétségtelenül szaporodnak a nőközpontú kutatások. Nem csoda tehát, hogy ha a cikksorozat korábbi részeit is olvastad, és nő vagy, valószínűleg rengetegszer érezted azt, hogy “igen, de…”
Igen, óvatosságra kell intenünk magunkat az interneten szerzett információval kapcsolatban, de mit tegyek, ha 2024-ben egy TikTok videóból tudom meg, hogy a méhnyaknyák normális?
Igen, bíznom kell az egészségügyi szakemberekben, és tudnom kell engednem a kontrollt, amihez görcsösen ragaszkodom a kezeléseim során, de annyiszor csalódtam…
Igen, beárnyékolja az életem az egészségszorongás, de számtalanszor maradtam magamra a kérdéseimmel, és jobbnak érzem, ha mindennek utánajárok.
Igen, nem kellene ennyit gondolnom arra, hogy mennyit eszek, mennyit edzek, vagy mikor milyen étrendkiegészítővel kell optimalizálnom magam, de egyszerűen még a ma világa sem kényelmes igazán női testben.
Igen, nem ideális, hogy túlmedikalizálok normális testi folyamatokat, de semmilyen módon nem sikerült élhetővé tenni a ciklusom, akkor van jobb ötletetek a fogamzásgátlónál?
Mind valid kérdések, és ezek azok az okok, ami miatt korábban is rengeteget írtunk arról, hogy miért fontos leválasztani a longevity mozgalmakról a női egészségtudatosság kérdéseit (itt, itt és itt) , ahogyan arról is, hogy miért nagyon fontos, hogy kritikusan szemléljük a mainstream életmód tanácsokat: azokat ugyanis nagyon gyakran nem nőknek szánták.
Mégis a nők élnek tovább – hogy is van ez?
De akkor miért a nők élnek tovább? Ez a kérdés a könyvespolcom előtt hangzott el – és amúgy én tettem fel magamnak, még akkor, amikor a szakdolgozataimat írtam. Sokkal jobb cikk lenne ez, ha erről egy férfi kérdezett volna és egy menő étteremben félhangosan tudtam volna helyrebillenteni az univerzum rendjét egy zseniális monológgal, de nem így történt. Több éve foglalkozom a nők mentális és fizikai egészségének kérdéseivel, és több éve látom, hogy milyen állapotban van az ellátásunk, de egyszerűen nem állt össze a kép: miért élünk tovább, mint a férfiak.
Több magyarázat is van, és a témánk szempontjából mindegyik elképesztően izgalmas.
Egyrészt a nők jelentősen ritkábban fogyasztanak alkoholt vagy dohánytermékeket, mint a férfiak, ráadásul körükben az öngyilkosság is sokkal ritkább, mint a férfiaknál. Fontos látnunk: a patriarchátus abszolút nem kizárólag a nőknek árt. A tökéletes férfi nem beszél a nehézségeiről, erős, szikár, dolgozik és nem remeg meg a karja – a női sérülékenység tradicionálisan sokkal elfogadhatóbb és ennek mentén természetesen jobban is kezelhető, mint a férfi verzió. A jobb mentális egészség tehát egy magyarázat, de úgy fest, genetikailag is a hosszabb életre lettünk predesztinálva: a dupla X kromoszóma nagy segítségünk ebben. Van azonban ezzel egy kisebb probléma – és elég elmélyülnünk a McKinsey Intézet 2024-ben publikált felmérésében, hogy azonnal lássuk: a nők mégsem nyertek a lottón.
Egyrészt úgy fest, tévesen fogadták el a gyógyszergyártók a feltételezést, amely szerint a női test éppen úgy működik, mint egy szőrtelenebb férfi test. Bizonyos asztma gyógyszerek ugyanis nők esetén akár 20 százalékkal is alacsonyabb hatékonysággal működnek, mint férfiaknál, és egyes studyk szerint a kardiovaszkuláris eseményekkel kapcsolatos halálozás akár 20 százalékkal is magasabb lehet nők körében, hiába végzik el rajtuk technikailag pontosan ugyanazt a beavatkozást. Nem kutatjuk, hogy a többségében nők életét megkeserítő, erős hormonális eredetet mutató, és a munkaerőpiac számára is gigantikus kihívásokkal járó migrén kezelésében kellenek-e nemi alapú különbségek, és továbbra sem áll a tudományos érdeklődés középpontjában sem a PMS, sem az endometriózis. Vagy ha polkorrektek akarunk maradni: anyagi ráfordításban nem tárgyiasul az aggodalom, hiába szenved nők tömkelege havonta 5-10 napot megsemmisítő fájdalomtól vagy éppen depressziótól. Pedig ugyanezen kutatás szerzői azt feltételezik, hogy tíz nőkre specifikus állapot hatékonyabb menedzsmentje (köztük olyanok, mint a PMS, a menopauza, a migrén, vagy éppen a szülési komplikációk) száz milliiárd dolláros plusz bevételt hozhatna az állam számára évente. Mégsem igyekszünk segíteni: 1980 óta máig majdnem négyszer annyi gyógyszert vontak ki a forgalomból kizárólag nőket érintő mellékhatás miatt, mint a férfiak tapasztalatai alapján, a szülészeti ellátórendszer a világ számtalan pontján küszködik halálos betegségekkel, a ciklusunk pedig még csak frissen nem tabu.
Tehát lehet, hogy valami genetikai csoda és a jobb mentális egészség miatt tovább élünk, de hogyan? Az élethossz nem az egyetlen mutató az egészséggel kapcsolatban, sőt. A női életminőség nem az utolsó években vész el, hanem a reproduktív életszakasz közepén. Ennek pedig elképesztő járulékos veszteségei vannak – és nemcsak a globális gazdaság, hanem a családok, a nők, a férfiak, a gyermekek mentális és fizikai jóléte szempontjából is.
Mit tehetünk?
Más feladatok vannak tehát akkor, amikor a biohacking módszerek határait keressük a szupermodern űrorvoslás területén, vagy az extrém apró részletek finomhangolása közben, és mások akkor, amikor a női egészség(védelem) helyén tátongó lyukat próbáljuk befoltozni. Egyszerűen nem biztonságos, ha nem vagyunk tisztában a női létünk sajátosságaival.
A női egészség ugyanis ma minden, csak nem erkölcs, nincs fölötte valódi kontrollunk, kevés evidenciával rendelkezünk a legégetőbb kérdéseivel kapcsolatban is, de szorongásunk legalább temérdek van, ahogy áldozathibáztatás, megszállottság, áltudomány, túlmedikalizáció és extrém hierarchikus ellátórendszer is. A cél pedig az lenne, hogy fordítsunk ezen a képen:
- váljon vérré, hogy a nőknek is joguk van a legteljesebb egészséghez, igen, még a reproduktív egészség terén is
- szerezzünk valódi kontrollt az egészségünk fölött, amely tekintettel van a testünk sajátosságaira
- foltozzuk be a research gapet végre, ami megakadályozza, hogy a nők egészségét érintő kérdésekkel kapcsolatban is kellő mennyiségű evidenciával rendelkezzünk
- tegyünk meg mindent azért, hogy megszűnjön a gaslighting az orvosi rendelőkben
- adjunk tudást a nőknek, amellyel képesek disztingválni az őket elárasztó alternatív medicina hasznos és kevésbé hasznos területei között
- küzdjünk azért, hogy az orvos-beteg kapcsolat egyenrangúvá váljon
Ha azon a legalapvetőbb szinten akadunk el, hogy fogalmunk sincs, bizonyos gyógyszerek, terápiás lehetőségek vagy edzéstervek milyen viszonyban állnak a testünk egyik legalapvetőbb működésével – a hormonális ciklusunkkal, akkor a nők számára a longevity vagy akár az egészség fogalma nem más, mint egy újabb elérhetetlen lehetőség.
Hol kezdjük?
Tisztában vagyok vele, hogy a fenti egy végtelenül kimerítő to-do-list. Olyan fajta, amivel általában foglalkozni sincs kedvünk elkezdeni, és olyan, amihez rengeteg szakma és rengeteg civil elkötelezett együttműködése mellett idő is kell. Idő, ami alatt lezajlanak azok a társadalmi folyamatok, amelyek elengedhetetlenek a tartós változáshoz. Azzal is tisztában vagyok, hogy a FON minden egyes felületével, törekvésével és elköteleződésével is csak csepp a tengerben ahhoz, hogy változzon a női egészség helyzete a világban. Azt is tudom viszont, hogy az alulról induló változásokban óriási erő van.
Látjuk a naponta, szinte gombamód szaporodó lehetőségeket, amelyek az egészség sosem látott dimenziói előtt nyitnak kaput. Látjuk azt is, hogy milyen hátránnyal indulnak a nők ebben is. És látjuk azt is, hogy mi az a tudás, ami elengedhetetlen a hátrány leküzdéséhez.
Minden nő, aki ragaszkodik a teste fölötti kontrolljához arra kényszeríti az ellátórendszert, hogy az ennek megfelelően legyen jelen az ellátásában.
Minden nő segít, aki követeli a reproduktív jogainak tiszteletét.
Minden nő, aki megismeri a ciklusát és a testét követe lehet ennek a folyamatnak.
Minden (test- és egészség)tudatos nő lánya eggyel fentebbi lépcsőről indul a változás felé.
Lehet, hogy ezek közül egyik sem lenne a mi feladatunk. Lehet, hogy nem elvárható, hogy mind aktivistaként éljük a napjainkat. Lehet, hogy egy ideális világban az egészségügy és az oktatás garantálná az egyenjogúságot a nőknek. De a tudomány mai állása szerint 75-80 év áll rendelkezésünkre – longevity ide vagy oda – így sajnos nem várhatunk a végtelenségig.
Mi ennek a tudásnak az átadását vállaltuk. Örökéletet nem tudunk ígérni (és még gondolkozunk azon, hogy egyáltalán szeretnénk-e élni vele. A cikluskövetés és a ciklustudatosság szemléleti keretein belül igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbb nő számára legyen valódi lehetőség a minőségi, hosszú élet.
Csodálatos lenne ugyanis, ha a könyveim magyar fordításai (ha elkészülnek egyszer) a “történelem” szekcióban kapnának majd helyet a könyvesboltokban. De azzal is beérném, ha a lányaim esetleges migrénjét hatékony gyógyszerrel tudnánk majd kezelni, és a szüléseik alatt számíthatnának a nőközpontú és evidencia alapú ellátásra. Addig, amíg ez nincs, félretesszük a longevity víziókat, és minden nap dolgozunk azért, hogy egyszer valóra váljanak az álmaink.
A cikksorozat korábbi részeit itt találod:
Egészségtudatosság – felelősség vagy neurózis?
Van, amire az egészség védelme sem ad felhatalmazást – Mi nem az egészség?
