1. rész – termékenység para
A női test kiismerhetetlensége a 21. század közkedvelt mítoszainak egyike. Érdekes kicsit elidőzni ebben az alaptézisként létező szemléletben: a gyökereiben is és abban is, hogy milyen hatással van ez a női testtudatosság kialakításának lehetőségeire.
A titokzatos nők
Emlékeztek a felvilágosító órákra a gimiben? A kellemetlen, szorongással teli légkörre, amikor egy tanárunk nagy nehezen rávette magát, hogy kamasz fiúknak és lányoknak meséljen a testük változásairól… Az ilyen alkalmak egyik mindenek feletti, közös szervező ereje volt – érthető módon – a nem kívánt terhességek megelőzése. A megfelelő minőségű tudás híján pedagógiai eszköz volt akár iskolai, akár szülői beszélgetésekben a női ciklus hektikusságára hivatkozva a lányokat az absztinencia felé, vagy a gyógyszeres fogamzásgátlás irányába mozdítani. Valódi tudással a testükről és a termékenységükről nagyon kevesek rendelkeztek akkor, amikor például az első együttlétükre már sor került.
Mielőtt folytatnánk, érdemes elidőznünk picit annál a ténynél is, hogy a felnőtt társadalomban is mekkora tabunak számít a női szexualitás és az önálló entitásként létező női vágy a szexre. Ebből a perspektívából kiindulva nagyon is kézenfekvő lehetőség kínálkozott az ilyen beszélgetések során a kamasz lányokat az absztinencia, a teljes önmegtartóztatás irányába tolni. Ettől biztosabb mód ugyanis nincs a legrosszabb szülői rémálom, a nem kívánt terhesség megelőzésére.
A tévhit, mely szerint a női vágy csak egyfajta reaktív formában van jelen, és a tartós kapcsolatokon kívül nem létezik, a medikalizáció világában tökéletes terepet adott a fogamzásgátlók rutinszerű használatának is. A gyógyszerek egyébként önmagukban is hatnak a libidóra, tehát könnyen elképzelhető, hogy a vágy az együttlétekre nagyon is csökken mellettük. Emellett ha nőknek nincs ciklusuk – márpedig a gyógyszerek mellett nincsen – akkor nem lesz lehetőségük sem a termékenységi mintázataik megismerésére. A kör elindul, és bezárul, a milliónyi tévhit pedig szerteágazóan és áthatóan befolyásolja a nők testi és lelki egészségét egyaránt.
Tévhitek hódító úton
Tehát ahogyan ez lenni szokott, a tévhitek életre keltek és öröklődni kezdtek. A meggyőződés, mely szerint a nem kívánt terhesség elkerülése egész életre szóló feladat a nők számára axiómává vált. Rengeteg szinten ártott ez a gyakorlat és a jó minőségű tudás hiánya nők számtalan generációjának.
Egyrészt a terhességtől való állandó szorongás meglehetősen kellemetlen miliőjét a szexualitáshoz kapcsolni hatalmas tévedés, és az egész szexuális életre hatással lehet. Másrészt gyakoribbá vált a fogamzásgátlók szedése, amely által a nem kívánt terhességek ugyan elkerülhetőek lettek, de a szorongások és elfojtások alól felszabadult, a testüket nem ismerő, tabuk között élő lányok és nők sokkal kitettebbé váltak a nemi úton terjedő betegségeknek is.
Mi az igazság az ovulációról?
Bár a hormonális működések megértése valóban időt igényel, de a testünk, a női test semmiképpen nem kiismerhetetlen, és nem meglepő módon: nem termékeny az év minden napjának minden órájában sem. Hogy megfelelő információt szerezzünk a hormonális működéseinkről, az az ilyen óriási félreértések elkerülése érdekében is fontos.
Nézzük akkor, hogyan is van ez az egész a peteéréssel!
Mindenki hallott már arról a bizonyos valakiről a környezetében, aki a ciklusa végén lett terhes, és garántaltan kétszer ovulált (bár az ilyen történetek mögött általában nincsenek aprólékosan végigkövetett ciklusok, inkább csak hasonló tévhitekből eredő feltevések), esetleg az orgazmus okozta spontán peteérésből fogant gyermeke (újabb rémesen káros, a női szexualitást súlyosan érintő tévhit).
Lássuk tehát a peteérés teljes folyamatát – egy rövid ovuláció-kurzus keretein belül -, amely önmagában választ is ad arra, hogy miért lehetetlen egynél többször ovulálni egy adott cikluson belül:
- A ciklus kezdetén a hipotalamusz jelez az agyalapi mirigynek, amely elkezdi termelni az FSH-t (Follikulus Stimuláló Hormon).
- Az FSH eléri az érzékenyebb tüszők megéréséhez szükséges küszöbértéket.
- Ezek a tüszők gyors növekedésnek indulnak a petefészekben és közben ösztradiol hormont termelnek.
- Az FSH átlépi a közepes szintet, ami ahhoz szükséges, hogy a több növekedésnek indult tüsző közül kiválasztódjon a domináns tüsző.
- Közben az emelkedő ösztrogénszint hatására a méhnyak nyáktermeléssel válaszol.
- A domináns tüsző által termelt ösztradiol emelkedő szintje leszorítja az FSH-t, így a kisebb tüszők FSH támogatottsága megvonódik.
- A magas ösztrogénszint hatására (a hipotalamusz GnRH hormonjának közreműködésével) az agyalapi mirigy nagy dózisú LH-t bocsát ki (Luteinizáló Hormon), melynek hatására beindul az ovulációs mechanizmus.
- Az OVULÁCIÓ, azaz a tüsző megrepedése az LH szintjének megemelkedése után 36, annak tetőzése után 17 órával következik be.
- A megrepedt tüsző sárgatestté alakul és ösztradiolt illetve progeszteront termel.
- A progeszteron emelkedő szintje megakadályozza azt, hogy a luteinizáló hormon újra emelkedni kezdjen. Más szavakkal: elnyomja az LH termelést, és ennek a hormonnak a szintje alacsonyan is marad a következő menstruációig.
- Ahogyan a progeszteron szinted csökkeni kezd – közeledve a ciklusod végéhez, az FSH szint újra növekedni kezd, és a folyamat megismétli önmagát.
Jól látható, hogy az ovuláció egy sor gondosan kidolgozott, szigorúan egymásra épülő lépés eredménye, az endokrin rendszer csodásan vezérelt összjátéka nyomán történik meg. Meglehetősen valószínűtlen, hogy ez a tánc, amelyhez 3-4 hét minden napja, órája és perce kell, lezajlik másodpercek alatt egy orgazmus következtében… Ahogyan láthatod, az ovulációt követően a tested egészen mással lesz elfoglalva, a hormonális közeg, amelyet a peteérés teremt, nem alkalmas arra, hogy újrainduljon a folyamat.
Minden ciklusban tehát EGY ovulációs mechanizmus történik, viszont nem szükségszerűen egy petesejt szabadul ki, hanem 24 órán belül lehet több is-így fogannak a kétpetéjű ikrek.
A cikluskövetéses módszerek kiváló lehetőséget nyújtanak számodra, hogy leszámolj azokkal a tévhitekkel, amelyek sok szempontból elválasztanak téged a testedtől. A következő részben olvashatsz még néhány fontos információt ezekről a módszerekről is, amelyek segítségével még jobban képbe kerülhetsz a termékenységedet érintő kérdésekkel kapcsolatban.